V.Fejezet

Sziasztook!:* Íme az ötödik fejezet!:) Figyelem, a részben trágár szavak lesznek, saját felelősségedre olvasd! Remélem tetszeni fog és nem okozok csalódást. Köszönöm, hogy olvastok!♥  Ha csatlakozni szeretnél a facebook csoportomhoz, katt ide!:)

A történelem elsősorban annak a leírása, hogy nagy emberek nagy dolgokat tesznek; de legtöbbünk élete nem nagy pillanatokból áll, hanem kis pillanatokból, és minden kis választással, minden kis döntéssel meghatározzuk önmagunkat. Őszinték vagyunk? Hűségesek vagyunk? Büszkék vagyunk magunkra? Vagy csalódást okoz az, akivé váltunk? Az élet sose úgy alakul, ahogy tervezzük, váratlan dolgok történnek, amelyek új és izgalmas lehetőségekkel ajándékoznak meg, és előbb vagy utóbb arcul csap minket a valóság.

Sokszor megvan mindenünk, de az a minden még se elég, mert nem vagyunk boldogok. Ez a boldogság kinek mi, mindenkinél más adhatja meg a várt boldogságot. De mi van akkor ha az számunkra egy tiltott gyümölcs, pontosan tudjuk, hogy mitől lehetnénk boldogok, de azt nem szabad megtennünk?!  Ilyenkor vagy élünk boldogtalanul és várjuk az újabb lehetőséget, vagy megízleljük a boldogságot.

*Missy szemszöge*
Hideg levegőt éreztem. Végig futott az eddig felmelegedett testemen, ekkor kinyitottam a szemem. A szüleim álltak felettem. Mikor anyára néztem olyat láttam a szemében, amit eddig még soha, megvetést. Sosem okoztam neki még csalódást és most bűnösnek éreztem magam. Vajon mit láthat most a lánya helyett? Megremegett a szám és könnycseppek csordultak végig az arcomon, majd egyre hangosabban kezdtem sírni. Takartam az arcom, hogy ne kelljen a szemükbe néznem. 
Mindent elmondtam nekik, szörnyű volt beszélnem nekik az erőszakos férfiról és a rendőrnek, aki később érkezett. Ezután hazamentünk, anyáék vásárolni mentek, én pedig egyedül maradtam otthon a gondolataimmal.
Bementem a fürdőszobába és ledobtam magamról az Aarontól kapott ruháimat, majd a tükörbe néztem. Ez a test, ami eddig érintetlenül a Chaddé lehetett volna, most pedig az a férfi erőszakkal megkapott. Átöleltem magam és zokogni kezdtem, a falnak támaszkodtam és lecsúsztam, majd a földön ültem.
-  Miért pont én? Ó, Istenem! - lenéztem a combjaimra majd feljebb és öklendezni kezdtem. A wc felé hajoltam, de nem jött ki semmi a torkomon, hisz nem is ettem ma semmit, sőt még inni se ittam. Remegő lábakkal felálltam és a zuhanyzó alá álltam.  Megengedtem a vizet és megmosakodtam.  Ezután magamra tekertem egy törölközőt és a szobámba mentem. Lefeküdtem az ágyra és a plafont néztem. Hogy fogom ezt átvészelni? 

*Chad szemszöge*
 A konyhában voltam és egy kristálypohárba vizet engedtem. A számhoz emeltem és inni kezdtem, végig gördült a torkomon és lassan elmulasztotta az égető érzést. Ilyenkor edzés után, mindig ez esik a legjobban.
- Szevasz! - állt a konyhaajtóban a bátyám, felhúzott szemöldökkel és önelégült vigyorral.
- Mi ez a vigyor? - ittam ki a maradék vizet is a pohárból.
- Annyit elárulhatok, hogyha ezt meghallod, akkor neked nem lesz ilyen az arcodon -nevetett cinikusan.
- Teszel egy szívességet és elmondod, vagy akár el is mutogathatod, vagy rajzolhatod is. Nos? -raktam le a poharat az asztalra és felpillantottam Aaronra.
- Ó, szeretem ezt a játékot! Körülírok -tapsolt egyet a kezével - Barna és vörös hajú, zöld szeme van, előfordul, hogy szexeltek, de lehet vártok vele az esküvőig. Sejted kiről beszélek?
A személyleírás Missy volt, de nem értettem, hogy miért akar róla beszélni. Sosem beszélünk róla, igazából másról se.Mit tudhat, amit én nem? Vagy ez csak egy újabb ugratás a részéről? 
Nem volt az, de nem tudtam elhinni, amit hallottam.
- Aaron ez nagyon rossz vicc, undorító poénjaid vannak -ráztam meg a fejem, hogy kihessegessem a gondolatot, hogy akár igazat is mondhatott.
- Megkért, hogy ne mondjam el neked, utána pedig egy ágyban aludtunk - csücsörített. 
- Mekkora egy idióta vagy - mentem el Aaron mellett, majd ki a bejárati ajtón. 
Tudom, hogy nem lenne szabad kételkednem a szerelmem hűségében, de Aaron annyira hihetően adta elő, még ha nem is akartam elhinni.

Missy ajtajában álltam és láttam, ahogy sír. Sosem láttam még sírni, kezdtem azt hinni, hogy Aaron igazat mondott.
- Szia! Mi a baj? -fogtam meg az ajtó kilincsét és becsuktam magam mögött. Felült az ágyon, könnyes szemeit először rám emelte, majd lehajtotta, mint aki szégyelli magát.
- Úristen, Missy. Kérlek ne mond azt, hogy igaz! Kérlek! -suttogtam az utolsó szót.
- Bocsáss meg! Könyörgöm neked Chad! Bocsáss meg! -felállt és odajött hozzám.  Erősen magamhoz öleltem.
- Megbocsájtok, szerelmem! Annyira sajnálom, ami veled történt, annyira -fogtam meg az arcát és a szemébe néztem. 
- Én tehetek róla, mindenről én tehetek -mondta hangosabban és beletemette az arcát a mellkasomba. 
- Nem tehetsz semmiről szerelmem! - csókoltam hajába - Az a féreg, hogy tehet ilyet egy nővel? Dögöljön meg! Nem kívánok neki mást! - szűrtem ki a fogaim között.
- Azt szerettem volna, ha a tied lesz a szüzességem, csak a tied. Annyira szeretlek! Kérlek ne hagyj el! Kérlek Chad! Ne! -nézett fel rám kétségbeesetten.
- Dehogy hagylak! -csókoltam meg röviden - Mindenkinél jobban szeretlek! Soha nem hagylak el, csak ha te kéred. Lehet, hogy most fáj neked, ami történt, de ha nem is most, majd jobb lesz. - csókoltam meg a homlokát -Sose feledd rám mindig számíthatsz -töröltem le a könnyeit.

*Ashley szemszöge*
Bratt oldalról ölelt, mikor felébredt arrébb rakta a szemembe logó hajtincset és egy puszit nyomott az arcomra.
- Ash - adott egy újabb puszit. Mély levegőt vettem, felnéztem rá, majd megcsókoltam.
- Most, hogy dugtatok egy jót, ideje felkelni! -állt az ággyal szembe kaján vigyorral az arcán, Aaron.
- Tesó, azért kopoghattál volna - vágta neki a párnát Bratt. 
- Volna - húzta meg a vállát - Na öltözzetek! Jó fej leszek és, addig kimegyek. -mosolygott Brattre -Tekintettel Ashleyre, akit még nem láttam meztelenül -hangsúlyozta a még-et, majd rám kacsintott. Megforgattam a szemem, felnéztem Brattre, aki a fejét forgatva mosolygott. Mikor kiment, letoltam magamról a takarót és felvettem a ruháimat.
- Hová akartok menni? -néztem hátra Brattre, aki épp a nadrágján húzta fel a sliccet.
- Aaron megismert valamilyen kis csajt és jön le a barátnőivel a bárba. De te is jössz, nem? -húzta fel a szemöldökét és felém jött.
- Pasis est, nem? -mosolyogtam rá.
- Peggy meg Zoe és ott lesz, úgyhogy vegyes est -ölelte át a derekam és megcsókolt. 
- Szeretnéd, hogy menjek? -mosolyogtam rá.
- Szeretném - fogta meg a kezem és kihúzott az ajtón. 

A bár előtt már várt Peggy, Zoe és két idegen lány. Peggynek és Zoenak szokásosan adtam három puszit, a két lánynak pedig bemutatkoztam. 
- Mi volt Brattel? -hajolt a fülemhez Zoe.
- Minden jó dolog -súgtam vissza, ő felhúzta a szemöldökét és mosolyogni kezdett. Mikor hátra néztem Bratt Cintiaval beszélt, a kis picsanadrágos szőkével. Látszott, hogy tetszik neki Bratt társasága és ez fordítva is így volt. Bratt megfogta a lány derekát és a szájához hajolt, majd a füléhez és súgott neki valamit. Rám tört a melegség, gyorsan kezdett dobogni a szívem, olyan hangosan hallottam visszhangozni a testemben, hogy a külső hangok kis zajoknak tűntek. Erősen égni kezdtek a szemeim, majd elfordultam és a bár falát néztem. Nagy levegőt vettem és nyugtatgatni kezdtem magam. Ugyan már Ashley! Mi ütött beléd? Sokkal helyesebb fiúk is vannak Brattnél és amúgy sincs köztetek semmi, te is így akartad!  
Azok a mondatok amivel magamat nyugtattam, egyáltalán nem nyugtattak. Sőt csak egyre fájdalmasabb lett. De nem értettem miért. Bele szerettem volna Brattbe? Nem, az nem lehet.
- Lányok! -mondtam hangosabban, kiszakítva magam a gondolatok világából -Van nálatok valami? - néztem Zoera, majd Peggyre.
- Hozok ki piát -mosolyodott el Peggy és a bárra mutatott.
- Oké -bólintottam és megpróbáltam elmosolyodni, de nem igazán ment.
- Nem lesz jobb - mondta Zoe, miután Peggy elment.
- Miről beszélsz? -nevettem halkan.
- Ne, pont nekem hazudj! -nézett a szemembe kellő komolysággal -Látom rajtad. Te is rossz fiúba szerettél bele, ahogyan én. Nem kell letagadnod semmit. Nem ítéllek el, nem tartom hülyeségnek, mert én is átéltem. Tudom, hogy itt mindenki más nevetne egy jót ezen, de én nem. 
- Nem tudsz te semmit Zoe. -ingattam a fejem - Tudod vannak olyan lányok, akik nem éreznek egy kis szex után érzelmeket. Jól éreztük magunkat, ennyi! Nem azért tettük, mert szerettük egymást! Habár, Aaron se azért tette - húztam oldalra a szám és gúnyosan elnevettem magam.
- Rossz emberrel játszod a nagy menő kislányt. Szerintem ne próbáld az Aaronnal való kapcsolatomat kritizálni, mert nyilván Ken se azért csalt meg, mert olyan jól érezte magát veled. Szóval így belegondolva jobb dolga lesz Brattnek, azzal a kis szőkével -kacsintott rám. Pontosan tudtam, hogy ez lesz, de nem gondoltam volna, hogy így fogok érezni, ha meglátom egy másik lánnyal. A többi fiúval se éreztem így, akkor miért pont vele?
-  Zoe, ne haragudj! Nem lett volna szabad felhoznom Aaront -ingattam a fejem és a szemébe néztem.
- Igazam volt, ugye?  -sóhajtott.
- Nem érzem azt, hogy szeretném -forgattam a fejem - Egyszerűen csak rosszul esik -húztam meg a vállam.
- Nem érzed magad jelentéktelennek, átlagosnak? -kérdezte, én csak lehajtottam a fejem.
- Elmondjam neki? -néztem fel rá ismét.
- Mit veszthetsz vele? 
- Őt -néztem Brattre.
- Inkább végig nézzed mindennap ezt?  
- Nem akarom. 
Zoenak igaza volt, el kellene neki mondanom, de még nem mertem. Mit mondhatnék neki?
- Vodka megteszi? -szólalt meg mögöttem Peggy.
- Legjobb - mosolyogtam rá, ő pedig a kezembe adta az üveget. Nagyokat nyeltem belőle, égette a torkom, de nem érdekelt. Kellett a bátorság.
Leültem a bár lépcsőjére és a még mindig flörtölő párt néztem és egyre jobban idegesítettek. Magamban százszor elátkoztam a lányt és minden átkot lekísértem egy korty vodkával. 
- Van húzatja -nevetett Peggy Zoera. Zoe csak rosszallóan nézett rám.
- Ne legyél már ilyen keserű szívi! -küldtem neki puszit -Igyál! -kacsintottam rá, és a kezébe nyomtam az üveget. Nagy nehezen felálltam és szédelegve Bratthez mentem.
- Beszélhetünk? -kapaszkodtam meg a vállába. 
- Hú! Ez gáz,tesó! Ashley lassan hulla, én meg full józan? Hát mi ez, te? -nevetett Aaron és elindult a lányokhoz.
- Miről szeretnél beszélni? -mosolygott rám Bratt, majd a lányra.
- Majd megtudod -húztam el a lánytól. A lány nevetni kezdett rajtam és a barátnőjére nézett, aki szintén nevetni kezdett.
- Mit röhögsz ribanc? Takarodj! -néztem a szőkére.
- Mi bajod van, Ash? -fogta meg az arcom Bratt.
- Beszélni akarok veled -hangsúlyoztam a szavakat.
- Jó. Gyere! -fogta meg a kezem és a bár melletti padhoz mentünk. Mikor leültünk, Bratt kigombolta a nadrágját, és lehúzta a sliccét.
- Nem ezért hívtalak el, Bratt! -húztam el a kezét a nadrágjától.
- Akkor? -gombolta vissza - Mitől vagy ilyen ideges?
- Nem szexhiány miatt -forgattam a fejem.
- Hát tegnap este kitettél magadért, az biztos. - vigyorgott és a számhoz hajolt, ugyanúgy, ahogy a másik lánynak is. Akkor rájöttem, hogy miért éreztem úgy, ahogy éreztem: az eddigi fiúkat sosem ismertem, kivéve Brattet. Sosem láttam, hogy azok a fiúk, hogy viselkednek a többi lánnyal, de őt láttam. Egyszerűen csak rosszul esett, de attól még nem szeretem. Elmosolyodtam és megcsókoltam, majd a fülemhez hajolt:
- Na, most mi lesz? -csókolta meg a nyakam, és a miniruhát feljebb húzta.
- Minden jó dolog.

rainbow_glittercat

Javította: Flora R. Grande (2016.12.31)

 

 

IV.Fejezet

Sziasztook! :* Igen tudom, sokat késtem, mint a legtöbb blogomon.Az előző két fejezet elég rövidke lett. Véleményem szerint, egyik sem sikerült tartalomban olyan hosszúra, mint az első fejezet. Ahogyan minden részben ebben is trágár szavak jelenek meg, valamint zavaró jelenetek. 
Köszönöm, hogy olvastok! Kellemes olvasást!

- Én milyen vagyok?
- Jó kérdés... hmm, szerintem te egy hagymára hasonlítasz. (...) Azért emlékeztetsz hagymára, mert neked is sok réteged van, és ahogy múlnak az évek, mindig lehámozódik egy. Szerintem sokkal több minden van benned, mint azt az emberek gondolnák.

Sokan azért nem akarják megmutatni igazi énjüket, mert ha megmutatnák, akkor mindenki rájönne a gyenge pontjukra és sebezhetővé válnának. Mekkora fájdalmakat is lehet okozni egy olyan embernek, akit ismerünk, mint a tenyerünket.

*Missy szemszöge*
Nem szóltunk egymáshoz, csak mentem Aaron után szótlanul. Annyi minden kavargott a fejemben. Az egyik énem próbálta volna fékezni magát, a másik viszont kiordította volna minden fájdalmát. Féltem, hogy mi lesz velem. Mi lesz ha terhes vagyok? Az életem tönkremegy. Visszagondoltam milyen volt, amikor megerőszakolt. Hirtelen hányinger fogott el és oldalra fordulva az egyik póznába kapaszkodva hányni kezdtem. 
- Jól vagy? -kérdezte tőlem pár méterrel arrébb. Mikor végeztem, megtöröltem a szám és odamentem hozzá. 
- Ez azért van, mert terhes vagyok? -raktam el a hajam az útból.
- Persze. Esetleg már rúg is? -g rimaszolt.
- Ne poénkodj ezen, mert nem az! Feltudod fogni mi történt velem? -emeltem fel a hangom.
- Menjünk tovább Csillámhercegnő, már csak egy utca.
- Aaron. Ezt ugye nem mondod el Chadnek? Tudom, hogy utálod és tudom, hogy engem is utálsz, de kérlek legyen ez egyenlőre a kettőnk titka! Kérlek! -mentem előre a járdát nézve, mikor bele ütköztem Aaronba.
- Ez legyen a legkisebb bajod. Figyelj! Igazad van. Gyűlöllek téged is, az öcsémet is és a gáz barátaidat is egytől egyig.
- De Aaron kérlek -szakított félbe.
- Ne szakíts félbe! Ha én beszélek, nem szakítasz félbe! Szóval gyűlöllek titeket teljes szívemből, de tudom, hogyha elmondom az következményeket von maga után.
- Szóval? - rákérdeztem, miután nem folytatta tovább mondandóját.
- Szeretem ha az emberek nem tudnak rajtam kiigazodni -mosolyodott el és megint elindult. Nem mentünk sokáig, ahogy mondta, csak egy utca volt. Mikor odaértünk kinyitotta az ajtót és bementünk rajta, természetesen nem engedett előre.
Felkapcsolta a villanyt, körbe nézett és bement az egyik szobába. Kis ház volt, talán két szobás, de látszott, hogy nem volt itt már jó ideje senki. Utána mentem ő az ágyon feküdt keresztbe és a plafont nézte.
- Melyik az én szobám? - kérdeztem rá nézve, ő elmosolyodott és felült.
- Ez - nézett körbe a szobában.
- Tied? -húztam össze a szemöldököm.
- Ez -húzta meg a vállát.
- Én alszom az ágyon - mondtam és elindultam az ágy felé.
- Álmodozz csak! Ezen az ágyon te egyedül nem alszol, vagy velem, vagy a földön -csücsörített a szájával. 
- Holnap mikor megyünk a nőgyógyászhoz? - ültem le mellé az ágyra.
- Felkelünk, rendbe teszed magad, mert kicsit durván nézel ki és mehetünk -dörzsölte meg a homlokát.
- Nem is vagy te olyan barom, mint ahogy mondják. -ingattam meg a fejem. Ő nagy levegőt vett és nem mondott semmit, csak fintorgott. Ezután levette a pólóját, kigombolta a nadrágját és ott állt egy boxerben. Én továbbra is ruhában ültem az ágyon.
- Tudom, hogy jól nézek ki, de töröld meg a szád, mert folyik a nyálad. -kacsintott rám -Te nem öltözöl?
- Előtted? Nem! 
- Akkor aludj így, mit bánom én. - forgatta meg a szemét, majd lefeküdt a hasára és oldalra nézett. Lekapcsoltam a villanyt és visszamentem az ágyhoz, be akartam bújni a takaró alá, de rajta feküdt.
- A takarón fekszel - mondtam halkan.
- Aludj! - ő átlagosan beszélt se halkabban, se hangosabban. Az oldalamra feküdtem, néztem magam elé. Néha elindult a szememből a könny, de nem akartam, hogy egyre jobban és jobban sírjak, mert végül nem tudnám abbahagyni. Szörnyű volt, amit az a férfi tett velem. Nem akartam Aaron előtt sírni, mindig is egy utolsó paraszt volt velem, de talán épp ezért nem. Azt akartam, hogy erősnek lásson, pedig nem voltam az. Belülről már órákkal ezelőtt összetörtem. Ahogyan ezen gondolkoztam végül eleredtek a könnyeim. Nem bírtam már tovább. Gyenge vagyok.

*****

Nem álmodtam semmit, ez azt hiszem azt jelenti, hogy mélyen alszik az ember, vagy lehet fordítva. Nem tudom.

Ásítottam, megtöröltem a szemem és felültem az ágyon. Csak akkor vettem észre, hogy a takaró rajtam volt. Oldalra néztem az ágy üres volt. Leszálltam az ágyról és kimentem a folyosóra. A folyosó is üres volt, mindenhol megnéztem, de sehol se volt. Az ajtó nyílt, Aaron jött be rajta.

- Szevasz! Hoztam neked egy felsőt, meg egy cuki nacit. Zuhanyozz le, kapd fel és irány a nőgyógyász -elgondolkozott - El sem hiszem, hogy ezt én mondtam.

- Szia - köszöntem és elvettem a kezéből a két ruhadarabot. A felső a mell résznél végig szaggatott volt, a cicanadrág hátulján pedig valamilyen felirat volna kínaiul, vagy japánul, halandzsa. Pont ilyen ízlést vártam el tőle. 
- Ezt én nem veszem fel -jelentettem ki.
- Vedd fel! -emelte fel a hangját.

*Aaron szemszöge*
Utálok másnapos lenni. Nem is szoktam sűrűn az lenni, mert a másnaposságra mindig azt találom a legjobbnak, ha még iszok rá. Émelyegtem. Nagyon fájt a fejem, olyan nehéznek éreztem, mint egy szikla, ami alatt hirtelen összecsuklik a nyakam. De a másnaposságomon kívül zavart még valami, az pedig Missy. Nem tudom mennyire jó ötlet segíteni neki, lehet nem is kellene. De annyira szívtelen én se vagyok, vagy mégis?
Felálltam a kanapéról és az ajtóval szemeztem. Ha el akarok menni, itt a lehetőség.Elindultam az ajtó felé megfogtam a kilincset és lenyomtam. Az ajtó nyikorgással kinyílt. 
- Aaron? -kiabált Missy a fürdőből. Bezártam az ajtót és leültem a fotel szélére.
- Csak kinéztem -kiabáltam vissza. Pár percre rá kijött, félig vizes haját felfogta és felhúzta a cipőt, amit hoztam neki.
- Annyira félek, Aaron - mondta ki gyorsan - Tudom, hogy nem neked kéne itt lenned velem, hanem az öcsédnek. Köszönöm, hogy elkísérsz - nézett fel rám. Látszott rajta, hogy fél, nagyon zavaros volt a szeme. Nem tudtam, erre mit mondani. Most nyugtassam meg? Mondjam azt, hogy minden rendben lesz, miközben lehet tegnap ment tönkre az élete? Lehet nektek ez durva, de tizenkilenc évesen még senkit sem vigasztaltam meg. Nem is akarok.
- Gyere - intettem a fejemmel az ajtó felé, majd kimentem rajta és hátra néztem jön e utánam. Elmentünk a legközelebbi villamos megállóhoz.  Rövidebb lett volna, ha Rampege felé megyünk, de nem hiányzott, hogy elordítsa magát.
Felszálltunk a villamosra, nem kellett sokat utaznunk, azután meg még sétálni se, mert a kórház előtt állt meg. Felmentünk a lépcsőn, majd leültünk és vártuk, hogy kijöjjön a nővér. 
- Kivizsgálásra jött? - nézett Missyre egy nővér.  
- Igen -mondta és nagyot nyelt.
- Jöjjön, kérem - hagyta nyitva az ajtót, hogy Missy bemehessen rajta, majd bezárta. Egészen mostanáig örültem volna neki, ha összetörve jön ki és kiderült volna, hogy terhes, mert az öcsém is magába zuhant volna. 
- Viszontlátásra! -hallottam bentről egy férfi hangját.
- Viszontlátásra! -köszönt el Missy is.
Felálltam a székről és Missy szemébe néztem.
- Na? -nyíltak nagyra a szemeim és kérdőn néztem rá.
- Kaptam tablettát, ami megakadályozza a terhességet - rázta a fejét. 
- Akkor menjünk haza és felejtsük el az egészet. Mit szólsz hozzá?
- Hogy tudnám ezt elfelejteni? Az orvos felhívja anyát és a rendőrséget. Meg kell őket várnom.
- Nos, hát akkor én elfelejtem, te meg azt csinálsz amit akarsz - kacsintottam rá és elindultam lefele a lépcsőn. 

*Missy szemszöge*
"Egyszer minden titok kiderül.", szokták mondani. De azt nem, hogy így. Egy ideig ültem a váróterembe és néztem magam elé. Anyáék már valószínűleg tudják mi történt és már úton is lehetnek. Mit mondjak nekik? Mit mondhatnék nekik? Már semmi sem lesz a régi. 
Felálltam és lassan lesétáltam a lépcsőn, levegőre volt szükségem. Ám megszédültem és ha nem lett volna ott egy férfi mellettem, leesek. Megtámasztott és legyezni kezdett rám a kezével.
- Jól van, kisasszony? - próbált egyenesen tartani, de nekem mindig összecsuklott a lábam. Melegem volt és hangok halkultak körülöttem.
- Missy, kislányom! Missy! - hallottam meg anya hangját, majd minden elsötétült.

rainbow_glittercat 
Átírta: Flora R. Grande (2016.12.31)

 

III.Fejezet

Csüsziii :* Meghoztam a harmadik fejezetet. Szintén trágár szavak vannak benne, valamint olyan tényezők, amik zavarhatják lelki nyugalmad. Saját felelősségedre olvasd! Ugye senkit se zavar? Köszönöm, hogy olvastok!♥ Egy kis reklám...:$ Aki szokta a blogom olvasni az nyugodtan csatlakozzon a csoportomhoz: KATT IDE!:) De nem is húzom tovább az időt. Kellemes olvasást!:)

Ha valakinek a szívét a legnagyobb kétségbeesés járja át, akkor már nincs semmi kifejezése a közbeeső érzelmekre.

Sokan azt gondoljuk, hogy a rossz emberek mindenkit megtalálnak csak minket nem és nincs okunk félelemre. Ha megnézzük egy alkalommal a híradót akkor embereket látunk nagy problémákkal, ilyenkor sajnáljuk őket, de nem ijedünk meg, mert azt hisszük mi, ehhez túl átlagosak vagyunk, hogy megtörténjen velünk is. De egy valamit nem kéne elfelejtenünk: a baj senkit sem kerül el, csak más formában éri az embereket.

*Aaron szemszöge*

- Missy hívjam a rendőrséget, vagy a mentőket? Mit csináljak? Én nem tudom, mit tegyek. Mondd mit csináljak! - álltam fel és körül néztem. Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek. Nem árulta el, hogy mi történt vele. A kezével dörzsölni kezdte a testét, a fejét a falba kezdte verni és egyre hangosabban sírt.

- Mi a bajod? Mondj már valamit! Hogy a francba tudnék neked segíteni? -kiabáltam rá.

- Aaron -felhúzta a térdét és a fejét fogta -Meg -nyelt egyet -Megerőszakoltak. -sírt tovább és a tenyerébe temette az arcát. Mikor ezt kimondta még én is lebénultam és sajnálni kezdtem Csillámhercegnőt, pedig ez rám nem jellemző, főleg egy ilyen embert sajnálni. De sajnáltam. Ki képes ilyesmire? Rólam se feltételeznek semmi jót és nem mondom azt, hogy nincs igazuk, de még én se lennék képes ezt csinálni egy lánnyal. Levettem a pólóm, lehajoltam hozzá és a kezébe nyomtam.

- Elfordulok, csak vedd át!  Oké? -néztem rá kérdőn, ő bólintott. Felálltam és háttal álltam neki. 

- Kész vagyok - szipogott. Megfordultam és Missyt néztem, a felső jóval nagyobb volt rá, de ez most nem számított. 

- Figyelj rám! Döntsd el, hogy felhívod-e a rendőrséget, vagy nem. Rád bízom, én nem döntök helyetted.

- Úristen! Nem tudom -megint zokogni kezdett.

- Na! Ne sírj! Nézz rám! -tovább sírt- Nézz rám, Missy! -emeltem fel a hangom, erre rám nézett.

- Semmit nem tudok. Nem tudok gondolkozni Aaron! Mit tegyek? Segíts! Kérlek, segíts! -összekulcsolta a kezét és könnyes szemekkel nézett rám.

- Persze, hogy segítek, nem hagylak itt. Ne nézz már ekkora taplónak! Szerintem fel kéne hívnod egy hozzátartozód, elmenni nőgyógyászhoz, aztán a rendőrségre. Láttad az arcát?
- Nem, semmit nem láttam belőle -rázta meg a fejét és megtörölte a szemét - Nem tudom mit csináljak.

- Amit mondtam. 

- És ha megkérdezik hol erőszakoltak meg, mit mondok? Nem tudhatják meg, hogy bulizni járok, ezt senki sem tudja! Örökre elzárnának a szüleim, a barátaim letagadnának, ahogy Chad is. Sőt, ha terhes vagyok, mi lesz Chaddel? Azért is haragudna, ha azt megtudná, hogy bulizni járok. Nem! Nem lehetek terhes! - szorította a hasát, majd ütni kezdte azt. Elkaptam a kezét és feltartottam, hogy ne tudjon kárt tenni magában.

- Még semmi sem biztos. Nem biztos, hogy terhes vagy. 

- Mi van, ha igen? Szerinted érdekli azt az undorító férget, hogy terhes leszek e? Nem, nem érdekli!  Semmi sem érdekli! Ezt azzal bizonyította, hogy megerőszakolt - fogta a fejét, felállt és körbe-körbe kezdett járkálni. 

- Holnap elkísérlek a nőgyógyászhoz, oké? - mikor kimondtam ezt, már rögtön meg is bántam. Én nőgyógyászhoz menni? Mennyire vagyok én hülye? Már ez a bőgés is épp elég volt és ha kiderül, hogy terhes, sok-sok sírás. Sajnáltam Missyt, de ha már valaki megerőszakol egy lányt tényleg nem érdekli, hogy mi lesz azután. Nem tudom, hogy akarom e, hogy Missy szenvedjen, de egy valami biztos, hogy Chadet örömmel látnám szenvedni. És ezek után? Szenvedni fog. Most minden sajnálatom elszállt és csak abban reménykedtem, hogy terhes.

- Oké. A lány akivel jöttem úgy tudja, hogy ki jöttem levegőzni, így nem mehetek vissza. Haza sem mehetek, mert úgy tudják barátnőmnél alszom. Mit csináljak?

- Mi vagyok én segélyszolgálat? -húztam fel a szemöldököm - De, tudod mit? Elviszlek nálunk és megbeszéled Chaddel ezt az egészet.

- Nem, nem! Ez nagyon rossz ötlet! -hadonászni kezdett a kezével.

- Jól van, nyugi. Hátha oda nem, akkor kaptam egy kulcsot a haveromék házához, azért adták, ha lenne egy lány akit megtolnák, akkor legyen hova menni és ne az utcán. -kivettem a zsebemből a kulcsot és a lányra néztem.

- Oké, az jó lesz. -bólintott és megtörölte megint a szemét.

- Pár utcányira van. Induljunk! -intettem a kezemmel.

*Ashley szemszöge* 

Éreztem Bratt kezét testem legtöbb részén. Imádtam ezzel a fiúval lenni, annyira jó volt vele. Mióta Ken megcsalt azóta sok fiúval lefeküdtem, egyiket se gondoltam komolyan. Most viszont itt egy fiú, akivel talán több is lehetne köztünk, mint ez a barátság extrákkal dolog, de nem lesz több. Ismerem két éve Brattet és olyan, mint most én. Mindenki csak a szexre kell neki, semmi másra. Brattel még nem feküdtem le, mégis nagyon sokat gondolok rá, sokkal többet, mint az eddigiekre. A puha száját érezni, felemelő volt és tudni, hogy most ő az enyém, még jobb érzés. Remélem nem szeretek bele, mert az szörnyű lenne. Nem bírnák ki még egy olyan fájdalmat, amit Ken miatt át kellett élnem. Az túlságosan is fájt. Ez olyan, mintha Bratt egy illatozó gyönyörű rózsa lenne, amit inkább nem tépek le, mert fájdalmat okoznék saját magamnak a tüskéi miatt.

Abba hagytuk a csókolózást és a nyakához hajoltam, csókolgatni kezdtem, ő az arcomhoz hajolt és megint megcsókolt, majd a fülemhez hajolt és sugdolózni kezdett:

- Nem jössz el nálam?

Erre a kérdésre kirázott a hideg, nyeltem egyet és válaszoltam:

- De, elmegyek -mosolyogtam rá és megint csókolózni kezdtünk. Ennyit arról, hogy nem kellene bántanom magam. Ezután nem vártuk meg a buli végét, elköszöntünk Danieltől és elindultunk. Amikor mentünk le a metróhoz a lépcsőn előre szaladt és a végén térdelve kitárt karokkal várt. Nevetni kezdtem, futni kezdtem felé, mikor már a közelébe voltam felállt és mikor odaértem az ölébe kapott, megpörgetett és tovább mentünk.

A metrón leültünk és kipróbálta a lábamon a "hét fogást". Sokat nevettem rajta. Az utcán folytattuk  a hülyéskedést és mikor hozzájuk értünk, megfogta a kezem és a szobájába vitt. Csókolózni kezdtünk, levette a pólómat, ahogyan én is az övét, ledűtött az ágyra és rám feküdt. Onnantól pedig már a mennyekben voltam.

Szex után tovább csókolóztunk az ágyban, majd elhajolt tőlem.

- Eddig miért nem feküdtem le veled? -mosolygott rám és puszit nyomott a számra.

- Jó kérdés -mosolyogtam én is.

- Még megismételjük, ugye? -kérdezte, én pedig bólintottam.

- De ez nálunk továbbra is barátság. Kicsit jobban elleszünk, mint a többiek. 

- Én is így gondoltam. 

Örültem neki, hogy ezt mondta, de azért sajnáltam is. Lehet, hogy nem csalt volna meg, lehet, hogy szeretett volna, lehet, hogy boldogok lettünk volna. De valójában ez is csak olyan "lehet", az pedig ritkán valósul meg. Meg spóroltunk magunknak egy drámázást.

- Álmos vagyok. Itt maradsz estére, nem?

- Ha megengeded -mosolyogtam rá.

- De majom vagy. Persze, hogy megengedem. Maradj! -mosolygott ő is és újból megcsókolt.

- Akkor maradok - csókoltam vissza.  

 rainbow_glittercat
Javította: Flora R. Grande (2016.12.31)

II.Fejezet

Sziasztok! :* Köszönöm az előző fejezetnél a visszajelzéseket!:) Meghoztam a másodikat is, egy cseppet késtem is vele.:) A részben trágár szavak is vannak, ezért saját felelősségedre olvasd! Remélem senkit se rettent vissza. Kellemes olvasást!:) Véleményeteket ne tartsátok magatokban!:)

- Az alkohol nem visz be új jellemvonásokat, csak felerősítő a meglévőket.
- Ugye? Akit meglep valakinek a részeg viselkedése, az józanul se figyelt rá!

Sokszor hibázunk. Ilyenkor általában végig gondoljuk, megbánjuk, tanulunk belőle, megígérjük, hogy többet nem fordul elő. 

Lényegében, mit is nézzünk hibának? Ami szerintünk, vagy mások szerint nem helyes? Elkövetünk valamit ami nem illik ránk. De mi van akkor ha nem bánjuk meg, mert élveztük? Akkor rájövünk, hogy ez volt életünk legjobb hibája és megismételjük.

*Aaron szemszöge* 

Egy fapadon ültem már eléggé bekábulva, előttem Zoe ült, mosolygott rám.

- Mit akarsz? -mondtam egyszerűen, levettem az asztalról a boros poharam és egyszerre megittam.

- Semmit. Mosolyogni sem szabad?

- Tudod Zoe - néztem rá összeszorított szemekkel, majd leraktam a poharam és hátradőltem - Ha egy ribanc rád mosolyog, akkor az azt jelenti akar valamit és, ha az a ribanc még az exed is, akkor meg pláne. - magyaráztam, majd körül néztem. Minden homályos volt, a közelben lévő barátok hangját néha hallottam, néha nem. A paddal szemben lévő fák is néha megmozdultak. A szemem játszadozik velem.

- Ribanc? Tényleg Aaron? -hajolt előre és a kivágott pólóján pont beláttam a melleihez. Olcsó trükk.

- Tényleg. -hajoltam én is előre.

- Nem akarok tőled az ég világon semmit - a hangján lehetett hallani, hogy ő is többet ivott a kelleténél.

- Dehogynem akarsz. -súgtam a fülébe és lassan közeledtem a szája felé. A számhoz hajolt és lecsukta a szemét. Nem akartam megcsókolni. Abban a pillanatban felálltam és ujjal mutogattam rá.

- Mondtam, én! Mondtam, hogy akarsz! - a többiekhez mentem. Daniel mellett álltam, a vállába kapaszkodtam, hogy el ne dűljek. Zoe is odajött hozzánk egy darabig nézett, majd leült Peggy mellé a padra. 

- Menjünk a Rampageba. Nem? -húzta el az utolsó szót Bratt és elengedte Ashleyt, akit hátulról ölelt.

- Bemehetnénk. Kezdek fázni. -rakta a zsebébe a kezét Ashley.

- Akkor menjünk! -elindultam előre. Léptem pár lépést, mikor megfordított Bratt és közölte, hogy a Rampage a másik irányba van. Le se tagadhattam, hogy részeg vagyok.

Emlékszek pár bolt kirakatára, táblákra, de részletesen nem tudnám elmondani mi, hogy történt és mit mikor csináltam.

A Rampage bejáratához értünk, az ajtóban álló kidobó kérte a személyi igazolványunkat, megmutattuk, kifizettük a belépőt és bementünk a klubba. Jó sok ember és egyetlen ismerős arc se. Ezután a bárpult felé vettük az irányt. Ashley rendelt. A szemembe nézett és kérdezte, hogy mit kérek, azt mondtam neki, hogy amit ő iszik. Részegen mindig ezt szoktam. Nem tudom melyiktől leszek jobban beállva, így teljesen mindegy mit iszok. Hangos nevetések, kiabálások. Erre felfigyeltem és a sarokban lévő asztal felé néztem. Egy ismerős arc! Pont ő itt? Köpni, nyelni nem tudtam.

- Az nem az öcséd csaja? -kérdezte Peggy. Én csak bólogattam, majd odamentem hozzá. 
 

*Missy szemszöge*

Kiskoromtól kezdve úgy neveltek a szüleim, hogy példamutató gyerek legyek, tudjak viselkedni,nagyszerű eredményeim legyenek minden téren. De mindig is éreztem, hogy valami még hiányzik az életemből. Ezt a hiányt nem tudták bepótolni azok az emberek akikkel vagyok, ők ehhez túl jók. Kísértést éreztem, hogy kipróbáljam az olyan dolgokat, mint a többi fiatal. A barátnőm Emma rábeszélt, hogy menjek el vele egyszer a Rampagebe, én pedig elmentem. Új embereket ismertem meg, mások voltak, mint az eddigi barátaim, aranyosak és kedvesek voltak. Alkoholt is fogyasztottam, s végül arra a szintre is eljutottam, hogy más fiúval csókolózzak. Ott még nem igazán fogtam fel, hogy mit csinálok. Másnap mikor felkeltem rosszul éreztem magam, fel akartam hívni Chadet és mindent elmondani neki, de végül nem tettem. Helyette Emmát hívtam. Meg próbált megnyugtatni, hogy a kikapcsolódás nem bűn és amiről Chad nem tud az nem fáj neki. Ezután se éreztem magam nyugodtabbnak és egy olyan emberrel akartam ezt megosztani akiben bízok és valószínűleg már volt hasonló helyzetben. Ez az ember Joane volt. Mindent elmondtam neki és nem szidott le, nem köpött szembe, csupán annyit mondott, hogyha ez kell ahhoz, hogy boldog legyek akkor csináljam. A megcsalásról azt mondta, hogy én tudom, hogy Chadet szeretem és őt is fogom és lényegtelen kivel vagyok egy buliban, mert a szívem az övé marad. Ezután nem mondtam el Chadnek és tovább jártam bulizni. Ez az én kis titkom. 

A Rampage egyik asztalánál ültünk, hangosan nevettünk Eric vicces beszédén, hogy nem tudta rendesen kimondani a szavakat. Azért szerettem ezt a helyet, mert itt nem találkoztam egyetlen St.Marie-s emberrel, kivéve most. A bárpultnál Aaron állt, a szemébe néztem, ahogyan ő is az enyémbe, majd odajött hozzám. Nagyon megijedtem, hogy elmondja ezt valakinek, főleg Chadnek. 
- Hoppáré! Mi van Csillámhercegnő iszogatsz, bulizol? Ejnye! -ingatta a fejét, látszott rajta, hogy részeg. Felálltam az asztaltól és elhúztam onnan.
- Figyelj Aaron -fogtam meg mindkét vállát- Ne mondd el senkinek! Rendben? -néztem a szemébe, majd elengedtem a vállát. Ő mondani akart valamit, de akadozott a nyelve és nem tudta kimondani, megnyalta a száját és újból kezdte.
-  Ha ezt megtudja Chad, mit fog gondolni rólad. -nevette el magát.
- Ne mondd el neki, könyörgök! Kérlek, senkinek se mondd el! Tudom, hogy bunkó voltam veled, te is velem, csak ennyit tegyél meg, kérlek! -kulcsoltam össze a kezem.
- Részeg vagy? -húzta fel a szemöldökét és vigyorgott.
- Nem annyira, mint te. Ez, hogy jön ide? 
- Hát sehogy. Társalogni próbáltam, bocsánatot kérek Őfelségétől! -fintorgott.
- Ne mondd el senkinek kérlek...-harapdálni kezdtem a szám. Ideges voltam. Elrontottam mindent. Azt hittem ez nem derül ki, én nem akarom, hogy kiderüljön. Bárcsak ne mondaná el, bárcsak! De ő Aaron Burk fedezne ő nekem valaha is?  Persze, hogy nem.
- Majd meglátom Missy. - kacsintott és visszament a barátaihoz. Ezután kimentem a Rampegeből és az egyik mellék utcán a falnak támaszkodva guggoltam és azon gondolkoztam, hogy most mi lesz. Hogy reagálnának a többiek, hogyha ezt megtudnák? Hogy tudnám meggyőzni Aaront, hogy ezt ne mondja el senkinek?

*Aaron szemszöge*
A zene hangosan ment, visszhangzott a fejemben, a körülöttem lévő emberek néha elhomályosultak, a vibráló fények sokszor elvakítottak, de így élvezetesebb lett az egész. Bratt Ashleyt falnak nyomta és úgy csókolóztak, Danielről és Zoeről fogalmam sem volt, én Peggyvel voltam. Egy fiú sokszor próbálta megkörnyékezni, de ez láthatólag nem volt ínyére. A srác Peggy alá nyúlt, a lány hátra lökte a fiút, de az megint oda ment hozzá. Peggy és a fiú közé álltam, de az elkezdett lökdösni és magyarázott is valamit. Pár másodpercre rá jött egy kidobó, megfogta a karom és kiráncigált a Rampageből és egyenesen az utcára dobott. A járdán térdepeltem. Megpróbáltam felállni, nagy nehezen, de sikerült. Elővettem a telefonom, készültem felhívni Peggyt, hogy kidobtak, de előtte egy lányt hallottam hangosan sírni. Na most aztán bevethetem magam, biztos egy szerelmi bánattal küszködő, aki szívesen venné a "vigasztalásom". A hang irányába mentem egy kevésbé megvilágított utcán. A falnak támaszkodva ült Missy. Szörnyű látvány volt. A felsője félig le volt róla szaggatva, a magassarkújának a párja jóval arrébb.
- Hé! Mi van veled? -guggoltam le hozzá és kezemmel felemeltem a fejét, hogy a szemembe nézzen. A szeme ki volt sírva, az arca nagyon piros volt és kapkodta a levegőt. Nem válaszolt a kérdésemre csak nézett rám bambán.
- Hahó! Minden oké? -néztem rá kérdőn, ő pedig megingatta a fejét.
- Na! Mi a baj? Szörnyen festesz. Bántott valaki? - a szemem a leszaggatott pólójára vette az irányt, vagyis inkább a félig takart mellére.Szipogni kezdett, én ismét az arcát figyeltem. 

- Bántott valaki? -kérdeztem ismét, ő csak bólintott.

rainbow_glittercat

Szerkesztve: Flora R. Grande (2016.12.31)

I. Fejezet

Sziasztok! :) Íme az első fejezet! Figyelem, a bejegyzésben olyan tartalom is szerepelhet, ami zavarhatja lelki nyugalmad. Saját felelősségedre olvasd!  

Kellemes olvasást! Véleményeteket ne tartsátok magatokban! :)

- Tudja, hogy mi táplálja a gyűlöletet?
- A szeretet...
- Valóban. Szeretet nélkül nem lehet gyűlölni.

Gyűlölni minden ember tud, van, aki csak egy pillanatra, van, aki egy életre. Mindenki másképp fejezi ki haragját. 

Vannak akik megtörnek, akik nem bírják már tovább a sok haragot, viszont vannak, akik kitartanak és nem érdekli őket, hogy hány embert vesztenek el emiatt, csak azt szeretnék, hogy a másik vesszen. Ha elérik céljukat, akkor rájönnek, hogy üresek maradtak. Nincs többé utálat amire összpontosul minden gondolatuk, nincsenek barátok, mert elveszítették őket. Semmi sem maradt. 

*Missy szemszöge*

- A fenébe, már megint el fogok késni - kiabáltam a fürdőből és kapkodva kerestem a szempillaspirálomat.

- Missy, nem szabad folyton elkésned! Mit gondolnak majd a tanáraid? Hanyadik hiányzásod is lesz ez? Hatodik? - kérdezte apa a fürdőszoba ajtajában állva.

- Ez a második. Ha a hatodiknál tartanák, már kétszer is értesítettek volna titeket.

- Tudod egy hete láttam utoljára a tájékoztatót és az internetes naplót -célozgatott.

- Vicces vagy, apa  - tartottam a szempillaspirált a szememhez, rápislogtam, majd a másiknál is ugyanígy. 

- Nem szeretném, hogy elkéss. Elvigyelek? 

- Igen, köszi - húztam ki a fiókot és beledobtam a spirált. Felkaptam a földről a táskám és megálltam apa előtt.

- Kiengedsz? -mosolyogtam rá.

- Természetesen, az én Miffinomnak bármit. -kiment a fürdőszobából és megállt a folyosón.

- Apa, azt muffinnak hívják.Tizenöt perc és becsengetnek.

Levettem a vállamról a táskám, beültem apa mellé és bekapcsoltam az övem. 

- Írtok valamiből? - kérdezte már majdnem az iskolánál.

- Nem, nem írunk. 

- Szép napot, Muffin! - mosolygott rám.

- Neked is apa! - adtam az arcára egy gyors puszit, majd kiszálltam a kocsiból. Megálltam az iskola melletti fa alatt, ahol találkozni szoktunk Chaddel. Vártam egy darabig, de még mindig nem bukkant fel. Nem szeretnék elkésni. Hangos kiabálásokat hallottam. Távolról felismertem ezt a hangot, Aaron Burk és a bandája. Elől Bratt, Peggy és Zoe ment, mögöttük Ashley utánuk pedig Daniel és Aaron. Aaron, Chad mostohatestvére, de sosem álltak közel egymáshoz, sőt utálták egymást.

- Szia Missy! - vigyorgott rám Aaron. Abban a pillanatban odamentem volna hozzá és pofon csaptam volna, de helyette inkább valami hasznosat tettem.

- Aaron, idejönnél? - mondtam gyorsan és körülnéztem, hogy hallott e valaki. Gusztustalan, iskolakerülő, trehány emberek. Nem jó velük mutatkozni. Ők pont ugyanezt gondolják rólunk csak, mert fontosnak véljük megalapozni a jövőnket.

- Ohohóó! - nevetett és tapsolt Daniel.

- Ti addig menjetek - kacsintott Aaron és odajött hozzám.

- Na mondjad, mit akarsz! - húzta fel a szemöldökét, majd ráharapott a szájára.

- Chad, hol van? 

- Te vagy a barátnője, nem én! -nevetett röviden.

- Te vagy a bátyja és ezeket te jobban tudod - bámultam inkább a földre.

- Egy, nem vagyok a bátyja és ezt soha többet ne mondd, vagy beverem a szád! Kettő,arról nem én tehetek, hogy ennyire nem foglalkoztok a másikkal! - megforgatta a fejét és elindult az iskola felé. 

Hogy lehet valaki ennyire tuskó? Sőt, jobb kérdés, hogy lehetek ennyire hülye, hogy pont tőle kérek segítséget? 

A táskámba nyúltam, kivettem a telefonom és megnéztem nem e hívott Chad. Hívni nem hívott, viszont kaptam tőle egy sms-t. 

"Szia picim.

Sajnálom, hogy nem tudtam hamarabb szólni, de lebetegedtem. 

Hiányzol és szeretlek!

Chad"

Szuper! Én sem tudtam volna hamarabb megnézni a telefonom. Na, mindegy. 

Mikor az iskola kilincséhez nyúltam volna, becsöngettek. Gyorsan végig szaladtam a folyosón és kicsaptam a terem ajtaját. Mindenki engem nézett. 

- Bocsi? -néztem rájuk mosolyogva, becsuktam a terem ajtaját és leültem a szokásos helyemre. Chad helyére pedig leraktam a táskám.

- Héj, Missy! - szólt hátulról Joane. Hátranéztem és láttam, hogy Daisy is hiányzik.

- Melléd ülhetek? 

- Persze, gyere - mosolygott. Levettem a táskám a székről és Joane mellé ültem.

- Hol van Chad? -kérdezte, miközben a táskájába kutatott.

- Beteg. -mondtam és én is az ölembe vettem a táskám.

- Elővett egy lapot, kivett a tolltartójából egy masnis tollat, írt rá pár sort és elém rakta.

"Ma is mész a Rampagebe? Vagy ma nem kell, hogy fedezzelek?"

Mikor elolvastam, a szemébe néztem és bólintottam, ezután újból írt a lapra és megint elém rakta.

"Ennek nem lesz jó vége.Rá fognak jönni!"

Kivettem a kezéből a tollat és válaszoltam:

"Nem jönnek rá, nyugi! Már három hónapja csinálom..:) "

Oldalra húzta a száját, megingatta a fejét és megint írt:

"Tanulj az én hibámból!"
Régebben Joane rengeteget bulizott, nem érdekelte a tanulás és egyre távolabb került a családjától is. Azóta "jobb útra tért". 

Mikor elolvastam, a tanárnőnk hangját hallottam meg. 

- Guten Tag!

- Guten Tag! - ismételtük meg egyszerre és felálltunk. 

- Wer fehlen? - kérdezte, viszont senki se válaszolt - Wer fehlen? -ismételte meg a kérdését.

- Heute fehlen Daisy und Chad. - válaszoltam.

- Danke, Missy! Nem gondolják, hogy tanulniuk kellene? Holnap javíthatnak, mivel dolgozatot írnak. - intett le minket, majd leültünk.

- Javítson a halál! - kiabálta el magát Daniel és nevetni kezdett. Ő volt az egyetlen Aaron bandájából, aki a mi osztályunkba járt.

Joane nevetni akart de visszafojtotta, a többiek Danielre néztek majd Frau Freusére. A tanárnő megnyalta a száját, kezdtük azt hinni, hogy poénosnak tartja, de ő? Frau Freuse értékel egy poént? Nem, ez nem rá vall.

- Daniel ha átszeretne menni és nem szeretne megbukni, akkor igen is javítania kell! Jelenleg, ebben az osztályban ön a legrosszabb tanuló német nyelvből, így ráférne, hogy egy kis ész menjen a fejébe! - emelte fel a hangját.

- Értem, Herr Frause. - mondta nyugodtan és meghúzta a vállát.

- Ájáj - mondta halkan Joane és lehajtotta a fejét a padra.

- Ámen, fakereszt -mondtam én is halkan.

- Daniel, szedje össze a holmiját és takarodjon az irodába!

- De - kezdett bele Daniel, de a tanárnő félbeszakította.

- Menjen fel, most! - egyre jobban kiabált.

- Megyek. - mondta még mindig higgadtan, felvette a földről a táskáját és kiment a teremből.

*Aaron szemszöge*

Az utcán mentem Brettel, kezemben egy elég jó minőségű vodkával. Már csak pár házra voltam, hogy haza érjek.

- Nagy buli lesz a Rampagebe. - vigyorgott Brett és elvette a kezemből a vodkát, lecsavarta a kupakját és beleszagolt.

- Az biztos. Erős, mi? - mosolyogtam rá.

- Nem kicsit - nevette el magát, majd visszacsavarta.

- Nehogy megidd előlünk, haver! -nyújtotta felém, én pedig elvettem.

- Nem ígérek semmit - kacsintottam egyet.

- Seggfej! -lökött meg - Menjél befele, pesztráld az öcsédet! 

- Pesztrálja, Csillámhercegnő  -nevettem el magam.

- Missy? - gyújtott rá egy cigire.

- Ki más?! -fintorogtam - Na de én megyek, este nyolckor a parkba! Cuccost hozzátok! - intettem neki és bementem a házba. Leraktam a vodkát a földre, lehúztam a piros tornacipőm a sarokba vágtam, majd ledobtam a kabátom a cipősszekrényre. Ezután a konyhába mentem. Anya az asztalnál ült és recepteket nézegetett, Max nyilván dolgozott, mint mindig. Nem is tudom, hogy volt ideje gyereket csinálni.
- Szia! - nézett fel rám mosolyogva. Anya negyven éves, de az arca még mindig olyan, mint egy porcelánbabának. Szőke göndör tincsei néha arcába lógnak, a zöld szemeire pedig kiskoromban azt hittem, hogy csak neki vannak ilyen gyönyörű szemei. Régen nagyon varázslatosnak tartottam a kinézetét, mára már nem. Néha még mindig meglátom ezt a varázslatosságot, de nem érdekel. Hogy miért nem? Régen ő volt mindenem, tiszteltem, becsültem, szerettem, csodáltam. Most pedig gyűlölöm, megvettem, undorodok tőle. Nem tudom miért csalta meg apát, mindig boldognak tűnt mellette. Többször is elakarta mondani, hogy miért tette amit tett, de nem érdekelt, ahogy most se. Egy ribancnak tartottam évekig, és most? Most is. Miatta lett öngyilkos apa és ez soha sem érdekelte.

Észrevette, hogy nem válaszoltam és kérdezősködni kezdett:
- Mész ma valahová?
- Péntek van. Persze!  -mondtam és kinyitottam a hűtőt.
- Tnyleg, péntek van.  És - félbeszakítottam.
- Nem kell kérdezősködnöd, ettől nem leszel jobb anya. 
Erre semmit sem mondott, már megszokta, hogy így beszélek vele. Kivettem a hűtőből vörösbort, az üveg szekrényből egy poharat és a szobámba indultam. A konyha ajtónál neki mentem Chadnek, a poharat pedig elejtettem.
- Gratulálok, tökfej! Szerencséd, hogy nem a bort ejtettem el! Most seperheted fel! - emeltem fel a hangom és mielőtt bármit mondhatott volna elmentem egy másik pohárért. Kivettem a szekrényből és a szobámba mentem. Felbontottam a bort, tele öntöttem a poharat és leültem vele az ágyra. Mikor megittam, öntöttem a következőt, aztán megint és ismét, amíg ki nem fogyott. Leraktam az üres poharat és üveget az ágy mellé, én pedig ledőltem. 
Telefoncsörgésre ébredtem fel. Megdörzsöltem a szemem, ásítottam egyet, majd felvettem.
- Hallo? - szóltam bele álmosan.
- Hol vagy ember? Mindenki rád vár! - szólt Daniel a telefonba.
- Hány óra?
- Mindjárt kilenc. Nyolcra volt megbeszélve. Hol vagy?
- Öhm...hát itthon.
- Mit csinálsz? Nálatok nincs óra?
- De, van, csak bealudtam. Felöltözök és ott leszek.
- Siess! - lerakta.
- Puszika -nevettem röviden és ledobtam a telefont. 
Leöltöztem, majd beálltam a zuhanyzó alá. Magamat néztem a zuhanyzó tükrébe. Nem azért, mert egoista vagyok, hanem mert jó volt így gondolkodni. Emlékszem, amikor ugyanebben a zuhanyzóban még apa állt. Emlékszem, amikor béke volt. Nem volt mindennap veszekedés. Boldogok voltunk. Vagy mégse? Hisz, ha azok lettünk volna, nem csalta volna meg apát. Hogy lehet ilyen undorító, szívtelen ribanc valaki? Azt hittem legalább annyit jelentett neki apa, hogy gyászolja, de nem. Ki tudja, hogyha én meghalok, engem fog-e gyászolni.
Imádtam az életem akkoriban. Nem azt mondom, hogy most nem imádom, mert saját magam ura vagyok, azt csinálok amit akarok. De akkor még számíthattam a családomra.
Elzártam a csapot, magamra kaptam egy törölközőt és a tükör elé álltam. Megtöröltem magam, majd a törülközőt a földre dobtam és felkaptam a ruhám. Ezután a hajammal foglalkoztam. Sosem kellett vele túl sokat csinálni, mert mindig beállt magától. Mikor elkészültem a konyhába mentem a vodkáért, felkaptam a kabátom, felvettem a cipőm és elindultam a parkba.
Mint mindig most se volt egy lélek se, csak mi. Zoe és Peggy Brettel szórakozott, Daniel és Ashley pedig cigiztek. 
- Sziasztok! - kiabáltam el magam és felmutattam a vodkát.
- Huu! -kiabált Ashley. 
- Buli lesz, gyerekek! -ordított Daniel is. 
Jó estének nézünk elébe. 

rainbow_glittercat
Átírta: F.R.G. 2017.04.11