Sziasztok! :) Íme az első fejezet! Figyelem, a bejegyzésben olyan tartalom is szerepelhet, ami zavarhatja lelki nyugalmad. Saját felelősségedre olvasd!
Kellemes olvasást! Véleményeteket ne tartsátok magatokban! :)
- Tudja, hogy mi táplálja a gyűlöletet?
- A szeretet...
- Valóban. Szeretet nélkül nem lehet gyűlölni.
- A szeretet...
- Valóban. Szeretet nélkül nem lehet gyűlölni.
Gyűlölni minden ember tud, van, aki csak egy pillanatra, van, aki egy életre. Mindenki másképp fejezi ki haragját.
Vannak akik megtörnek, akik nem bírják már tovább a sok haragot, viszont vannak, akik kitartanak és nem érdekli őket, hogy hány embert vesztenek el emiatt, csak azt szeretnék, hogy a másik vesszen. Ha elérik céljukat, akkor rájönnek, hogy üresek maradtak. Nincs többé utálat amire összpontosul minden gondolatuk, nincsenek barátok, mert elveszítették őket. Semmi sem maradt.
*Missy szemszöge*
- A fenébe, már megint el fogok késni - kiabáltam a fürdőből és kapkodva kerestem a szempillaspirálomat.
- Missy, nem szabad folyton elkésned! Mit gondolnak majd a tanáraid? Hanyadik hiányzásod is lesz ez? Hatodik? - kérdezte apa a fürdőszoba ajtajában állva.
- Ez a második. Ha a hatodiknál tartanák, már kétszer is értesítettek volna titeket.
- Tudod egy hete láttam utoljára a tájékoztatót és az internetes naplót -célozgatott.
- Vicces vagy, apa - tartottam a szempillaspirált a szememhez, rápislogtam, majd a másiknál is ugyanígy.
- Nem szeretném, hogy elkéss. Elvigyelek?
- Igen, köszi - húztam ki a fiókot és beledobtam a spirált. Felkaptam a földről a táskám és megálltam apa előtt.
- Kiengedsz? -mosolyogtam rá.
- Természetesen, az én Miffinomnak bármit. -kiment a fürdőszobából és megállt a folyosón.
- Apa, azt muffinnak hívják.Tizenöt perc és becsengetnek.
Levettem a vállamról a táskám, beültem apa mellé és bekapcsoltam az övem.
- Írtok valamiből? - kérdezte már majdnem az iskolánál.
- Nem, nem írunk.
- Szép napot, Muffin! - mosolygott rám.
- Neked is apa! - adtam az arcára egy gyors puszit, majd kiszálltam a kocsiból. Megálltam az iskola melletti fa alatt, ahol találkozni szoktunk Chaddel. Vártam egy darabig, de még mindig nem bukkant fel. Nem szeretnék elkésni. Hangos kiabálásokat hallottam. Távolról felismertem ezt a hangot, Aaron Burk és a bandája. Elől Bratt, Peggy és Zoe ment, mögöttük Ashley utánuk pedig Daniel és Aaron. Aaron, Chad mostohatestvére, de sosem álltak közel egymáshoz, sőt utálták egymást.
- Szia Missy! - vigyorgott rám Aaron. Abban a pillanatban odamentem volna hozzá és pofon csaptam volna, de helyette inkább valami hasznosat tettem.
- Aaron, idejönnél? - mondtam gyorsan és körülnéztem, hogy hallott e valaki. Gusztustalan, iskolakerülő, trehány emberek. Nem jó velük mutatkozni. Ők pont ugyanezt gondolják rólunk csak, mert fontosnak véljük megalapozni a jövőnket.
- Ohohóó! - nevetett és tapsolt Daniel.
- Ti addig menjetek - kacsintott Aaron és odajött hozzám.
- Na mondjad, mit akarsz! - húzta fel a szemöldökét, majd ráharapott a szájára.
- Chad, hol van?
- Te vagy a barátnője, nem én! -nevetett röviden.
- Te vagy a bátyja és ezeket te jobban tudod - bámultam inkább a földre.
- Egy, nem vagyok a bátyja és ezt soha többet ne mondd, vagy beverem a szád! Kettő,arról nem én tehetek, hogy ennyire nem foglalkoztok a másikkal! - megforgatta a fejét és elindult az iskola felé.
Hogy lehet valaki ennyire tuskó? Sőt, jobb kérdés, hogy lehetek ennyire hülye, hogy pont tőle kérek segítséget?
A táskámba nyúltam, kivettem a telefonom és megnéztem nem e hívott Chad. Hívni nem hívott, viszont kaptam tőle egy sms-t.
"Szia picim.
Sajnálom, hogy nem tudtam hamarabb szólni, de lebetegedtem.
Hiányzol és szeretlek!
Chad"
Szuper! Én sem tudtam volna hamarabb megnézni a telefonom. Na, mindegy.
Mikor az iskola kilincséhez nyúltam volna, becsöngettek. Gyorsan végig szaladtam a folyosón és kicsaptam a terem ajtaját. Mindenki engem nézett.
- Bocsi? -néztem rájuk mosolyogva, becsuktam a terem ajtaját és leültem a szokásos helyemre. Chad helyére pedig leraktam a táskám.
- Héj, Missy! - szólt hátulról Joane. Hátranéztem és láttam, hogy Daisy is hiányzik.
- Melléd ülhetek?
- Persze, gyere - mosolygott. Levettem a táskám a székről és Joane mellé ültem.
- Hol van Chad? -kérdezte, miközben a táskájába kutatott.
- Beteg. -mondtam és én is az ölembe vettem a táskám.
- Elővett egy lapot, kivett a tolltartójából egy masnis tollat, írt rá pár sort és elém rakta.
"Ma is mész a Rampagebe? Vagy ma nem kell, hogy fedezzelek?"
Mikor elolvastam, a szemébe néztem és bólintottam, ezután újból írt a lapra és megint elém rakta.
"Ennek nem lesz jó vége.Rá fognak jönni!"
Kivettem a kezéből a tollat és válaszoltam:
"Nem jönnek rá, nyugi! Már három hónapja csinálom..:) "
Oldalra húzta a száját, megingatta a fejét és megint írt:
"Tanulj az én hibámból!"
Régebben Joane rengeteget bulizott, nem érdekelte a tanulás és egyre távolabb került a családjától is. Azóta "jobb útra tért".
Régebben Joane rengeteget bulizott, nem érdekelte a tanulás és egyre távolabb került a családjától is. Azóta "jobb útra tért".
Mikor elolvastam, a tanárnőnk hangját hallottam meg.
- Guten Tag!
- Guten Tag! - ismételtük meg egyszerre és felálltunk.
- Wer fehlen? - kérdezte, viszont senki se válaszolt - Wer fehlen? -ismételte meg a kérdését.
- Heute fehlen Daisy und Chad. - válaszoltam.
- Danke, Missy! Nem gondolják, hogy tanulniuk kellene? Holnap javíthatnak, mivel dolgozatot írnak. - intett le minket, majd leültünk.
- Javítson a halál! - kiabálta el magát Daniel és nevetni kezdett. Ő volt az egyetlen Aaron bandájából, aki a mi osztályunkba járt.
Joane nevetni akart de visszafojtotta, a többiek Danielre néztek majd Frau Freusére. A tanárnő megnyalta a száját, kezdtük azt hinni, hogy poénosnak tartja, de ő? Frau Freuse értékel egy poént? Nem, ez nem rá vall.
- Daniel ha átszeretne menni és nem szeretne megbukni, akkor igen is javítania kell! Jelenleg, ebben az osztályban ön a legrosszabb tanuló német nyelvből, így ráférne, hogy egy kis ész menjen a fejébe! - emelte fel a hangját.
- Értem, Herr Frause. - mondta nyugodtan és meghúzta a vállát.
- Ájáj - mondta halkan Joane és lehajtotta a fejét a padra.
- Ámen, fakereszt -mondtam én is halkan.
- Daniel, szedje össze a holmiját és takarodjon az irodába!
- De - kezdett bele Daniel, de a tanárnő félbeszakította.
- Menjen fel, most! - egyre jobban kiabált.
- Megyek. - mondta még mindig higgadtan, felvette a földről a táskáját és kiment a teremből.
*Aaron szemszöge*
Az utcán mentem Brettel, kezemben egy elég jó minőségű vodkával. Már csak pár házra voltam, hogy haza érjek.
- Nagy buli lesz a Rampagebe. - vigyorgott Brett és elvette a kezemből a vodkát, lecsavarta a kupakját és beleszagolt.
- Az biztos. Erős, mi? - mosolyogtam rá.
- Nem kicsit - nevette el magát, majd visszacsavarta.
- Nehogy megidd előlünk, haver! -nyújtotta felém, én pedig elvettem.
- Nem ígérek semmit - kacsintottam egyet.
- Seggfej! -lökött meg - Menjél befele, pesztráld az öcsédet!
- Pesztrálja, Csillámhercegnő -nevettem el magam.
- Missy? - gyújtott rá egy cigire.
- Ki más?! -fintorogtam - Na de én megyek, este nyolckor a parkba! Cuccost hozzátok! - intettem neki és bementem a házba. Leraktam a vodkát a földre, lehúztam a piros tornacipőm a sarokba vágtam, majd ledobtam a kabátom a cipősszekrényre. Ezután a konyhába mentem. Anya az asztalnál ült és recepteket nézegetett, Max nyilván dolgozott, mint mindig. Nem is tudom, hogy volt ideje gyereket csinálni.
- Szia! - nézett fel rám mosolyogva. Anya negyven éves, de az arca még mindig olyan, mint egy porcelánbabának. Szőke göndör tincsei néha arcába lógnak, a zöld szemeire pedig kiskoromban azt hittem, hogy csak neki vannak ilyen gyönyörű szemei. Régen nagyon varázslatosnak tartottam a kinézetét, mára már nem. Néha még mindig meglátom ezt a varázslatosságot, de nem érdekel. Hogy miért nem? Régen ő volt mindenem, tiszteltem, becsültem, szerettem, csodáltam. Most pedig gyűlölöm, megvettem, undorodok tőle. Nem tudom miért csalta meg apát, mindig boldognak tűnt mellette. Többször is elakarta mondani, hogy miért tette amit tett, de nem érdekelt, ahogy most se. Egy ribancnak tartottam évekig, és most? Most is. Miatta lett öngyilkos apa és ez soha sem érdekelte.
- Szia! - nézett fel rám mosolyogva. Anya negyven éves, de az arca még mindig olyan, mint egy porcelánbabának. Szőke göndör tincsei néha arcába lógnak, a zöld szemeire pedig kiskoromban azt hittem, hogy csak neki vannak ilyen gyönyörű szemei. Régen nagyon varázslatosnak tartottam a kinézetét, mára már nem. Néha még mindig meglátom ezt a varázslatosságot, de nem érdekel. Hogy miért nem? Régen ő volt mindenem, tiszteltem, becsültem, szerettem, csodáltam. Most pedig gyűlölöm, megvettem, undorodok tőle. Nem tudom miért csalta meg apát, mindig boldognak tűnt mellette. Többször is elakarta mondani, hogy miért tette amit tett, de nem érdekelt, ahogy most se. Egy ribancnak tartottam évekig, és most? Most is. Miatta lett öngyilkos apa és ez soha sem érdekelte.
Észrevette, hogy nem válaszoltam és kérdezősködni kezdett:
- Mész ma valahová?
- Péntek van. Persze! -mondtam és kinyitottam a hűtőt.
- Tnyleg, péntek van. És - félbeszakítottam.
- Nem kell kérdezősködnöd, ettől nem leszel jobb anya.
Erre semmit sem mondott, már megszokta, hogy így beszélek vele. Kivettem a hűtőből vörösbort, az üveg szekrényből egy poharat és a szobámba indultam. A konyha ajtónál neki mentem Chadnek, a poharat pedig elejtettem.
- Gratulálok, tökfej! Szerencséd, hogy nem a bort ejtettem el! Most seperheted fel! - emeltem fel a hangom és mielőtt bármit mondhatott volna elmentem egy másik pohárért. Kivettem a szekrényből és a szobámba mentem. Felbontottam a bort, tele öntöttem a poharat és leültem vele az ágyra. Mikor megittam, öntöttem a következőt, aztán megint és ismét, amíg ki nem fogyott. Leraktam az üres poharat és üveget az ágy mellé, én pedig ledőltem.
Telefoncsörgésre ébredtem fel. Megdörzsöltem a szemem, ásítottam egyet, majd felvettem.
- Hallo? - szóltam bele álmosan.
- Hol vagy ember? Mindenki rád vár! - szólt Daniel a telefonba.
- Hány óra?
- Mindjárt kilenc. Nyolcra volt megbeszélve. Hol vagy?
- Öhm...hát itthon.
- Mit csinálsz? Nálatok nincs óra?
- De, van, csak bealudtam. Felöltözök és ott leszek.
- Siess! - lerakta.
- Puszika -nevettem röviden és ledobtam a telefont.
Leöltöztem, majd beálltam a zuhanyzó alá. Magamat néztem a zuhanyzó tükrébe. Nem azért, mert egoista vagyok, hanem mert jó volt így gondolkodni. Emlékszem, amikor ugyanebben a zuhanyzóban még apa állt. Emlékszem, amikor béke volt. Nem volt mindennap veszekedés. Boldogok voltunk. Vagy mégse? Hisz, ha azok lettünk volna, nem csalta volna meg apát. Hogy lehet ilyen undorító, szívtelen ribanc valaki? Azt hittem legalább annyit jelentett neki apa, hogy gyászolja, de nem. Ki tudja, hogyha én meghalok, engem fog-e gyászolni.
Imádtam az életem akkoriban. Nem azt mondom, hogy most nem imádom, mert saját magam ura vagyok, azt csinálok amit akarok. De akkor még számíthattam a családomra.
Elzártam a csapot, magamra kaptam egy törölközőt és a tükör elé álltam. Megtöröltem magam, majd a törülközőt a földre dobtam és felkaptam a ruhám. Ezután a hajammal foglalkoztam. Sosem kellett vele túl sokat csinálni, mert mindig beállt magától. Mikor elkészültem a konyhába mentem a vodkáért, felkaptam a kabátom, felvettem a cipőm és elindultam a parkba.
Mint mindig most se volt egy lélek se, csak mi. Zoe és Peggy Brettel szórakozott, Daniel és Ashley pedig cigiztek.
- Sziasztok! - kiabáltam el magam és felmutattam a vodkát.
- Huu! -kiabált Ashley.
- Buli lesz, gyerekek! -ordított Daniel is.
Jó estének nézünk elébe.
- Mész ma valahová?
- Péntek van. Persze! -mondtam és kinyitottam a hűtőt.
- Tnyleg, péntek van. És - félbeszakítottam.
- Nem kell kérdezősködnöd, ettől nem leszel jobb anya.
Erre semmit sem mondott, már megszokta, hogy így beszélek vele. Kivettem a hűtőből vörösbort, az üveg szekrényből egy poharat és a szobámba indultam. A konyha ajtónál neki mentem Chadnek, a poharat pedig elejtettem.
- Gratulálok, tökfej! Szerencséd, hogy nem a bort ejtettem el! Most seperheted fel! - emeltem fel a hangom és mielőtt bármit mondhatott volna elmentem egy másik pohárért. Kivettem a szekrényből és a szobámba mentem. Felbontottam a bort, tele öntöttem a poharat és leültem vele az ágyra. Mikor megittam, öntöttem a következőt, aztán megint és ismét, amíg ki nem fogyott. Leraktam az üres poharat és üveget az ágy mellé, én pedig ledőltem.
Telefoncsörgésre ébredtem fel. Megdörzsöltem a szemem, ásítottam egyet, majd felvettem.
- Hallo? - szóltam bele álmosan.
- Hol vagy ember? Mindenki rád vár! - szólt Daniel a telefonba.
- Hány óra?
- Mindjárt kilenc. Nyolcra volt megbeszélve. Hol vagy?
- Öhm...hát itthon.
- Mit csinálsz? Nálatok nincs óra?
- De, van, csak bealudtam. Felöltözök és ott leszek.
- Siess! - lerakta.
- Puszika -nevettem röviden és ledobtam a telefont.
Leöltöztem, majd beálltam a zuhanyzó alá. Magamat néztem a zuhanyzó tükrébe. Nem azért, mert egoista vagyok, hanem mert jó volt így gondolkodni. Emlékszem, amikor ugyanebben a zuhanyzóban még apa állt. Emlékszem, amikor béke volt. Nem volt mindennap veszekedés. Boldogok voltunk. Vagy mégse? Hisz, ha azok lettünk volna, nem csalta volna meg apát. Hogy lehet ilyen undorító, szívtelen ribanc valaki? Azt hittem legalább annyit jelentett neki apa, hogy gyászolja, de nem. Ki tudja, hogyha én meghalok, engem fog-e gyászolni.
Imádtam az életem akkoriban. Nem azt mondom, hogy most nem imádom, mert saját magam ura vagyok, azt csinálok amit akarok. De akkor még számíthattam a családomra.
Elzártam a csapot, magamra kaptam egy törölközőt és a tükör elé álltam. Megtöröltem magam, majd a törülközőt a földre dobtam és felkaptam a ruhám. Ezután a hajammal foglalkoztam. Sosem kellett vele túl sokat csinálni, mert mindig beállt magától. Mikor elkészültem a konyhába mentem a vodkáért, felkaptam a kabátom, felvettem a cipőm és elindultam a parkba.
Mint mindig most se volt egy lélek se, csak mi. Zoe és Peggy Brettel szórakozott, Daniel és Ashley pedig cigiztek.
- Sziasztok! - kiabáltam el magam és felmutattam a vodkát.
- Huu! -kiabált Ashley.
- Buli lesz, gyerekek! -ordított Daniel is.
Jó estének nézünk elébe.
rainbow_glittercat
Átírta: F.R.G. 2017.04.11
Átírta: F.R.G. 2017.04.11
