Köszönöm, hogy olvastok! Kellemes olvasást!
- Én milyen vagyok?
- Jó kérdés... hmm, szerintem te egy hagymára hasonlítasz. (...) Azért emlékeztetsz hagymára, mert neked is sok réteged van, és ahogy múlnak az évek, mindig lehámozódik egy. Szerintem sokkal több minden van benned, mint azt az emberek gondolnák.
Sokan azért nem akarják megmutatni igazi énjüket, mert ha megmutatnák, akkor mindenki rájönne a gyenge pontjukra és sebezhetővé válnának. Mekkora fájdalmakat is lehet okozni egy olyan embernek, akit ismerünk, mint a tenyerünket.
*Missy szemszöge*
Nem szóltunk egymáshoz, csak mentem Aaron után szótlanul. Annyi minden kavargott a fejemben. Az egyik énem próbálta volna fékezni magát, a másik viszont kiordította volna minden fájdalmát. Féltem, hogy mi lesz velem. Mi lesz ha terhes vagyok? Az életem tönkremegy. Visszagondoltam milyen volt, amikor megerőszakolt. Hirtelen hányinger fogott el és oldalra fordulva az egyik póznába kapaszkodva hányni kezdtem.
- Jól vagy? -kérdezte tőlem pár méterrel arrébb. Mikor végeztem, megtöröltem a szám és odamentem hozzá.
- Ez azért van, mert terhes vagyok? -raktam el a hajam az útból.
- Persze. Esetleg már rúg is? -g rimaszolt.
- Ne poénkodj ezen, mert nem az! Feltudod fogni mi történt velem? -emeltem fel a hangom.
- Menjünk tovább Csillámhercegnő, már csak egy utca.
- Aaron. Ezt ugye nem mondod el Chadnek? Tudom, hogy utálod és tudom, hogy engem is utálsz, de kérlek legyen ez egyenlőre a kettőnk titka! Kérlek! -mentem előre a járdát nézve, mikor bele ütköztem Aaronba.
- Ez legyen a legkisebb bajod. Figyelj! Igazad van. Gyűlöllek téged is, az öcsémet is és a gáz barátaidat is egytől egyig.
- De Aaron kérlek -szakított félbe.
- Ne szakíts félbe! Ha én beszélek, nem szakítasz félbe! Szóval gyűlöllek titeket teljes szívemből, de tudom, hogyha elmondom az következményeket von maga után.
- Szóval? - rákérdeztem, miután nem folytatta tovább mondandóját.
- Szeretem ha az emberek nem tudnak rajtam kiigazodni -mosolyodott el és megint elindult. Nem mentünk sokáig, ahogy mondta, csak egy utca volt. Mikor odaértünk kinyitotta az ajtót és bementünk rajta, természetesen nem engedett előre.
Felkapcsolta a villanyt, körbe nézett és bement az egyik szobába. Kis ház volt, talán két szobás, de látszott, hogy nem volt itt már jó ideje senki. Utána mentem ő az ágyon feküdt keresztbe és a plafont nézte.
- Melyik az én szobám? - kérdeztem rá nézve, ő elmosolyodott és felült.
- Ez - nézett körbe a szobában.
- Tied? -húztam össze a szemöldököm.
- Ez -húzta meg a vállát.
- Én alszom az ágyon - mondtam és elindultam az ágy felé.
- Álmodozz csak! Ezen az ágyon te egyedül nem alszol, vagy velem, vagy a földön -csücsörített a szájával.
- Holnap mikor megyünk a nőgyógyászhoz? - ültem le mellé az ágyra.
- Felkelünk, rendbe teszed magad, mert kicsit durván nézel ki és mehetünk -dörzsölte meg a homlokát.
- Nem is vagy te olyan barom, mint ahogy mondják. -ingattam meg a fejem. Ő nagy levegőt vett és nem mondott semmit, csak fintorgott. Ezután levette a pólóját, kigombolta a nadrágját és ott állt egy boxerben. Én továbbra is ruhában ültem az ágyon.
- Tudom, hogy jól nézek ki, de töröld meg a szád, mert folyik a nyálad. -kacsintott rám -Te nem öltözöl?
- Előtted? Nem!
- Akkor aludj így, mit bánom én. - forgatta meg a szemét, majd lefeküdt a hasára és oldalra nézett. Lekapcsoltam a villanyt és visszamentem az ágyhoz, be akartam bújni a takaró alá, de rajta feküdt.
- A takarón fekszel - mondtam halkan.
- Aludj! - ő átlagosan beszélt se halkabban, se hangosabban. Az oldalamra feküdtem, néztem magam elé. Néha elindult a szememből a könny, de nem akartam, hogy egyre jobban és jobban sírjak, mert végül nem tudnám abbahagyni. Szörnyű volt, amit az a férfi tett velem. Nem akartam Aaron előtt sírni, mindig is egy utolsó paraszt volt velem, de talán épp ezért nem. Azt akartam, hogy erősnek lásson, pedig nem voltam az. Belülről már órákkal ezelőtt összetörtem. Ahogyan ezen gondolkoztam végül eleredtek a könnyeim. Nem bírtam már tovább. Gyenge vagyok.
*****
Nem álmodtam semmit, ez azt hiszem azt jelenti, hogy mélyen alszik az ember, vagy lehet fordítva. Nem tudom.
Ásítottam, megtöröltem a szemem és felültem az ágyon. Csak akkor vettem észre, hogy a takaró rajtam volt. Oldalra néztem az ágy üres volt. Leszálltam az ágyról és kimentem a folyosóra. A folyosó is üres volt, mindenhol megnéztem, de sehol se volt. Az ajtó nyílt, Aaron jött be rajta.
- Szevasz! Hoztam neked egy felsőt, meg egy cuki nacit. Zuhanyozz le, kapd fel és irány a nőgyógyász -elgondolkozott - El sem hiszem, hogy ezt én mondtam.
- Szia - köszöntem és elvettem a kezéből a két ruhadarabot. A felső a mell résznél végig szaggatott volt, a cicanadrág hátulján pedig valamilyen felirat volna kínaiul, vagy japánul, halandzsa. Pont ilyen ízlést vártam el tőle.
- Ezt én nem veszem fel -jelentettem ki.
- Vedd fel! -emelte fel a hangját.
*Aaron szemszöge*
Utálok másnapos lenni. Nem is szoktam sűrűn az lenni, mert a másnaposságra mindig azt találom a legjobbnak, ha még iszok rá. Émelyegtem. Nagyon fájt a fejem, olyan nehéznek éreztem, mint egy szikla, ami alatt hirtelen összecsuklik a nyakam. De a másnaposságomon kívül zavart még valami, az pedig Missy. Nem tudom mennyire jó ötlet segíteni neki, lehet nem is kellene. De annyira szívtelen én se vagyok, vagy mégis?
Felálltam a kanapéról és az ajtóval szemeztem. Ha el akarok menni, itt a lehetőség.Elindultam az ajtó felé megfogtam a kilincset és lenyomtam. Az ajtó nyikorgással kinyílt.
- Aaron? -kiabált Missy a fürdőből. Bezártam az ajtót és leültem a fotel szélére.
- Csak kinéztem -kiabáltam vissza. Pár percre rá kijött, félig vizes haját felfogta és felhúzta a cipőt, amit hoztam neki.
- Annyira félek, Aaron - mondta ki gyorsan - Tudom, hogy nem neked kéne itt lenned velem, hanem az öcsédnek. Köszönöm, hogy elkísérsz - nézett fel rám. Látszott rajta, hogy fél, nagyon zavaros volt a szeme. Nem tudtam, erre mit mondani. Most nyugtassam meg? Mondjam azt, hogy minden rendben lesz, miközben lehet tegnap ment tönkre az élete? Lehet nektek ez durva, de tizenkilenc évesen még senkit sem vigasztaltam meg. Nem is akarok.
- Gyere - intettem a fejemmel az ajtó felé, majd kimentem rajta és hátra néztem jön e utánam. Elmentünk a legközelebbi villamos megállóhoz. Rövidebb lett volna, ha Rampege felé megyünk, de nem hiányzott, hogy elordítsa magát.
Felszálltunk a villamosra, nem kellett sokat utaznunk, azután meg még sétálni se, mert a kórház előtt állt meg. Felmentünk a lépcsőn, majd leültünk és vártuk, hogy kijöjjön a nővér.
- Kivizsgálásra jött? - nézett Missyre egy nővér.
- Igen -mondta és nagyot nyelt.
- Jöjjön, kérem - hagyta nyitva az ajtót, hogy Missy bemehessen rajta, majd bezárta. Egészen mostanáig örültem volna neki, ha összetörve jön ki és kiderült volna, hogy terhes, mert az öcsém is magába zuhant volna.
- Viszontlátásra! -hallottam bentről egy férfi hangját.
- Viszontlátásra! -köszönt el Missy is.
Felálltam a székről és Missy szemébe néztem.
- Na? -nyíltak nagyra a szemeim és kérdőn néztem rá.
- Kaptam tablettát, ami megakadályozza a terhességet - rázta a fejét.
- Akkor menjünk haza és felejtsük el az egészet. Mit szólsz hozzá?
- Hogy tudnám ezt elfelejteni? Az orvos felhívja anyát és a rendőrséget. Meg kell őket várnom.
- Nos, hát akkor én elfelejtem, te meg azt csinálsz amit akarsz - kacsintottam rá és elindultam lefele a lépcsőn.
*Missy szemszöge*
"Egyszer minden titok kiderül.", szokták mondani. De azt nem, hogy így. Egy ideig ültem a váróterembe és néztem magam elé. Anyáék már valószínűleg tudják mi történt és már úton is lehetnek. Mit mondjak nekik? Mit mondhatnék nekik? Már semmi sem lesz a régi.
Felálltam és lassan lesétáltam a lépcsőn, levegőre volt szükségem. Ám megszédültem és ha nem lett volna ott egy férfi mellettem, leesek. Megtámasztott és legyezni kezdett rám a kezével.
- Jól van, kisasszony? - próbált egyenesen tartani, de nekem mindig összecsuklott a lábam. Melegem volt és hangok halkultak körülöttem.
- Missy, kislányom! Missy! - hallottam meg anya hangját, majd minden elsötétült.
- Ezt én nem veszem fel -jelentettem ki.
- Vedd fel! -emelte fel a hangját.
*Aaron szemszöge*
Utálok másnapos lenni. Nem is szoktam sűrűn az lenni, mert a másnaposságra mindig azt találom a legjobbnak, ha még iszok rá. Émelyegtem. Nagyon fájt a fejem, olyan nehéznek éreztem, mint egy szikla, ami alatt hirtelen összecsuklik a nyakam. De a másnaposságomon kívül zavart még valami, az pedig Missy. Nem tudom mennyire jó ötlet segíteni neki, lehet nem is kellene. De annyira szívtelen én se vagyok, vagy mégis?
Felálltam a kanapéról és az ajtóval szemeztem. Ha el akarok menni, itt a lehetőség.Elindultam az ajtó felé megfogtam a kilincset és lenyomtam. Az ajtó nyikorgással kinyílt.
- Aaron? -kiabált Missy a fürdőből. Bezártam az ajtót és leültem a fotel szélére.
- Csak kinéztem -kiabáltam vissza. Pár percre rá kijött, félig vizes haját felfogta és felhúzta a cipőt, amit hoztam neki.
- Annyira félek, Aaron - mondta ki gyorsan - Tudom, hogy nem neked kéne itt lenned velem, hanem az öcsédnek. Köszönöm, hogy elkísérsz - nézett fel rám. Látszott rajta, hogy fél, nagyon zavaros volt a szeme. Nem tudtam, erre mit mondani. Most nyugtassam meg? Mondjam azt, hogy minden rendben lesz, miközben lehet tegnap ment tönkre az élete? Lehet nektek ez durva, de tizenkilenc évesen még senkit sem vigasztaltam meg. Nem is akarok.
- Gyere - intettem a fejemmel az ajtó felé, majd kimentem rajta és hátra néztem jön e utánam. Elmentünk a legközelebbi villamos megállóhoz. Rövidebb lett volna, ha Rampege felé megyünk, de nem hiányzott, hogy elordítsa magát.
Felszálltunk a villamosra, nem kellett sokat utaznunk, azután meg még sétálni se, mert a kórház előtt állt meg. Felmentünk a lépcsőn, majd leültünk és vártuk, hogy kijöjjön a nővér.
- Kivizsgálásra jött? - nézett Missyre egy nővér.
- Igen -mondta és nagyot nyelt.
- Jöjjön, kérem - hagyta nyitva az ajtót, hogy Missy bemehessen rajta, majd bezárta. Egészen mostanáig örültem volna neki, ha összetörve jön ki és kiderült volna, hogy terhes, mert az öcsém is magába zuhant volna.
- Viszontlátásra! -hallottam bentről egy férfi hangját.
- Viszontlátásra! -köszönt el Missy is.
Felálltam a székről és Missy szemébe néztem.
- Na? -nyíltak nagyra a szemeim és kérdőn néztem rá.
- Kaptam tablettát, ami megakadályozza a terhességet - rázta a fejét.
- Akkor menjünk haza és felejtsük el az egészet. Mit szólsz hozzá?
- Hogy tudnám ezt elfelejteni? Az orvos felhívja anyát és a rendőrséget. Meg kell őket várnom.
- Nos, hát akkor én elfelejtem, te meg azt csinálsz amit akarsz - kacsintottam rá és elindultam lefele a lépcsőn.
*Missy szemszöge*
"Egyszer minden titok kiderül.", szokták mondani. De azt nem, hogy így. Egy ideig ültem a váróterembe és néztem magam elé. Anyáék már valószínűleg tudják mi történt és már úton is lehetnek. Mit mondjak nekik? Mit mondhatnék nekik? Már semmi sem lesz a régi.
Felálltam és lassan lesétáltam a lépcsőn, levegőre volt szükségem. Ám megszédültem és ha nem lett volna ott egy férfi mellettem, leesek. Megtámasztott és legyezni kezdett rám a kezével.
- Jól van, kisasszony? - próbált egyenesen tartani, de nekem mindig összecsuklott a lábam. Melegem volt és hangok halkultak körülöttem.
- Missy, kislányom! Missy! - hallottam meg anya hangját, majd minden elsötétült.
rainbow_glittercat
Átírta: Flora R. Grande (2016.12.31)
Átírta: Flora R. Grande (2016.12.31)
