Facebook prof. ITT!
"Szerettem én valaha őt? Vagy csak imádom a fájdalmat, a rendkívüli fájdalmat, és azt, hogy olyasvalakire vágyom, aki elérhetetlen?" (Szex és NewYork c. film)
*Zoe szemszöge*
A szüleim nem gondolnak rólam semmi jót, ez régen is így volt. A nővérem velem ellentétben, maga a megtestesült Szűz Mária. Akkor is ő volt a szemük fénye, mikor én még ártatlan kislány voltam. Ugyanolyan jól tanultunk mindketten, hangszereken játszottunk, több versenyen is részt vettünk, de valamiért őt mindig jobbnak tartották tőlem. Arra vágytam, hogy egy nap jobb legyek, mint ő. Ez egy idő után kezdett a rögeszmémé válni. Nem barátkoztam senkivel, nem csináltam semmi mást, csak azt, amiért büszkék lehetnek rám. Sosem voltak azok.
Tizenhat éves lehettem, mikor először összevesztem emiatt velük. Elmondtam nekik, hogy a nővérem számukra mindig is fontosabb volt. Nem tagadták. Mikor az okát kérdeztem, nem válaszoltak. Bezárkóztam aznap a szobámba és egész nap sírtam. Aztán beláttam, hogy egyszerűen felesleges küzdenem. Másnap nem mentem iskolába, világos barna tincseimet vörösre festettem és egy tetkót is csináltattam. Ezután nem telt sok időbe, hogy rám találjon a rossz társaság. Aaron-nal kezdődött az egész, ő volt mindenben az "elsőm". Ő csókolt meg először, ő szerzett nekem barátokat, akik elfogadtak, ő vette el a szüzességem. Aztán az első szerelmem is lett. Sokat jelentett nekem, hálás voltam neki. Egy évig lehettünk együtt, mikor szakított velem. Tisztán emlékszem, hogy mit mondott: " Bébi, már nem szeretlek. Sosem csalnálak meg, ezért inkább szakítok veled.". Minden erőmmel, azon voltam, hogy visszaszerezzem, de nem sikerült. A "kapaszkodóm" volt, ironikus, hogy ezután ő vált, azzá, aki letaszít engem. Minden egyes elutasításával letaszított.
Most mégis az ő ágyában fekszek, mint egykor. Semmi sem változott ezen a helyen. A tárgyak emlékeket őriztek, legalábbis számomra. Neki már kétlem. Nem tagadom, hogy nem feküdtem le a szakítás után pár emberrel, mert megtettem. De egyiküket sem szerettem, sőt pont, azért tettem meg a legtöbbet, mert Aaront szerettem. Féltékennyé akartam tenni, azt akartam, hogy rádöbbenjen mekkorát tévedett, de mindig az ellenkezőjét értem el. Mióta szakítottunk, most feküdtem le vele először. Előre féltem, hogy ez milyen érzéseket fog majd bennem ébreszteni.
A telefonomért nyúltam megnézni az időt, már negyed nyolc. Nem sokára becsengetnek és még haza is kell mennem. Nem tudtam, hogy Aaron menni akar e iskolába, így eldöntöttem nem szólok neki. Lecsúsztattam magamról a kezét, majd felültem az ágyon. Felvettem a csipkés felsőmet, a farmerem, már csak a zoknim és a cipőm kellett.
- Köszönés nélkül? Sokat változtál, Zoe. Szeretted a reggeleket. - szólalt meg álmosan Aaron. Kócos barna haja az arcába lógott, kezével az arcát dörzsölte.
- Nem akartalak felébreszteni. - húztam fel a zoknimat, majd a cipőmet.
- Lezuhanyzunk, aztán haza viszlek. Mit szólsz? - húzódott mosolyra a szája, majd felült az ágyon. Újból tisztázni akarod velem, hogy ennyi volt, mint egy hülye libával? Kösz, kihagyom az újabb bántást.
- Nem várlak meg. - kaptam fel a táskám - Majd találkozunk. - pillantottam rá, majd kisétáltam az ajtaján. Reméltem, hogy nem futok össze egy családtagjával sem. Chad egy kis töketlen, mindig is, annak tartottam. A mostohaapjukkal nem beszéltem túl sokat, sőt semmit. Aaron sosem engedte. Az anyjukkal váltottam már néhány szót, aranyos nő volt. Mindig hitt, abban, hogy Aaron egyszer csak megjavul. De ő nem ilyen fajta, el kell fogadni, ahogy van. Sikeresen leértem a földszintre, mikor meglátott Aaron anyukája.
- Jó reggelt, Mrs. Burk! Bocsánat a zavarásért, azonnal távozom. - nyitottam ki a bejárati ajtót.
- Nem reggelizel velünk? - kérdezte lágyan.
- Nem, köszönöm. - siettem ki gyorsan, becsapva magam mögött az ajtót.
*Missy szemszöge*
Az iskola előtt vártam Chadet, ahogyan a legtöbb nap. Időben érkezett, viszont dühösnek tűnt. Ritkán láttam őt dühösnek, körülbelül kétszer. Mindig csendes, ártatlan, megbocsájtó és jószívű. Szerintem még bátyjának is megtudna bocsájtani a sok szörnyűség után, amit vele tett.
- Hányszor voltál, eddig a Rampageba? - förmedt rám.
- Tessék? - hitetlenkedtem - Megbeszéltük már, Chad. Egyszeri alkalom. - tettem a vállára a kezem. Utáltam neki hazudni, de már elég gyakorlott voltam benne. Szerettem őt, tényleg. De a dolgaimat, azokat soha nem tudná megérteni.
- Biztos, Missy? - húzta össze szemét. Én csak bólintottam, majd lágyan megcsókolt.
- Szeretlek!
- Misy, nem szeretném, ha hazudnál nekem. Mindent elmondhatsz. Ugye, tudod? - simogatta meg az arcom.
- Tudom. - nyomtam egy gyors puszit az arcára - Bemegyünk?
- Be. - fogta meg a kezem és bementünk az iskolába. Elkísért a termemig, majd magamra hagyott. Leültem a megszokott helyemre Annie mellé, majd elővettem a felszerelésem.
- Hallom, hogy egy lázadó tini vagy? - hallottam meg Daniel hangját - Nem nézni kell belőled, babucika. - bámult le rám a padom mellett állva.
- Miről beszél, ez az idióta? - kérdezte lekezelően, Annie.
- Nem tudom. - húztam meg a vállam.
- Hamar felejtesz, babuci. Nem kell tagadnod. Nincs, ezzel semmi gond. - kacsintott rám.
- Elég, Daniel! - emeltem fel a hangom.
- Történt valami, Missy? - kérdezte a mögöttem ülő Courtney.
- Be kell vallanom, hogy sokkal inkább rólad feltételeztem ezt. - mutatott Courtney-ra. Jól szórakozott rajta.
- Daniel! - emeltem fel ismét a hangom.
- Sőt, inkább rólad! - ezután Joanne-ra mutatott - De, már lepipáltak. - nevette el magát Daniel.
- Ne is foglalkozzatok vele! - pillantottam Annie-re, majd hátra.
- Miért, ne? Szerintem tudniuk kellene az igazat. - vigyorgott kárörvendően.
- Elég, Daniel! Mit akarsz? - emeltem fel ismét a hangom.
- Ezt még ki kell gondolnom. - sétált vissza a helyére. Ezt nem hiszem el!
Mielőtt a barátaim bármit kérdezhettek volna az irodalom tanár jött be az ajtón. Hálát adtam, Mr. Hall-nek.
- Lássunk is neki a magyar órának. Hiányzik valaki? - pillantott ránk.
- Nem, uram. - válaszolt az egyik csoporttársam.
- Rendben. A mai órán Victor Hugo-ról fogunk tanulni. Igen, Daniel? - szólította fel Danielt. Éreztem, hogy rosszat jelent, máskor sosem jelentkezik.
- Nem ő írta azt a prostis sztorit? - kérdezte furcsa hangsúllyal.
- A Nyomorultak című regényére gondolsz, ugye? Valóban szerepelt benne utcalány. Ő képviselte az erényt.
- Különös. - nevette el magát - Tudja, mi még különös?
- Nem, Mr. Gregory.
Izzadt a tenyerem, a homlokom, szárazzá vált a torkom. Szörnyen éreztem magam. Egyenesen rettegtem. Daniel felé fordultam, ő kajánul rám mosolygott.
- Kérlek! - tátogtam.
- Mindegy, uram.
Megkönnyebbültem, mikor a tanár új témára váltott és Daniel alább hagyott. Felé pillantottam, de ő még mindig engem nézett.
***********
Miután kicsengettek, Daniel kisietett a teremből, ezt jó jelnek vettem. Közöltem a lányokkal, hogy a mosdóba megyek, nem kell megvárniuk. Egyedül kellett lennem egy kis időt. A mosdó felé sétáltam, mikor ismét meghallottam Daniel hangját.
- Miért nem szeretnéd, hogy megtudják?
- Egyszerűen, csak nem. Kérlek, hagyj békén!
A falnak dőlve engem nézett, egy pillanatra azt gondoltam, hogy beletörődik, de hamar eloszlatta a reményem.
- Nem.
- Miért, nem? - mentem hozzá közelebb - Semmit sem tettem ellened! Csak hagyj békén!
- Csupán nem szeretem a képmutatást. Te, pedig Missy? Te vagy maga a képmutatás.
- Többet nem megyek ilyen helyekre, Daniel.
- Dehogyisnem! - vigyorgott rám.
- Engem már nem érdekelnek ezek a helyek. - ingattam meg a fejem.
- Leszarom. El fogsz jönni, mert ha nem kotyogni fogok. Mindenki megtudja, mekkora egy képmutató kis dög vagy!
- Többet nem tudnám oda betenni a lábam. Többé már nem - könnybe lábadt a szemem.
- Nem is kell. Van egy szép kis faházam. Én leszek ott, Bratt, Aaron, Zoe és persze Peggy.
- Ez mennyivel jobb? - húztam fel a szemöldököm.
- Sokkal. Kapsz egy esélyt, arra, hogy megismerd az igazi másik oldalt. Esélyt kapsz, arra, hogy megismerj minket és úgy mond, hogy nem kérsz, ebből, ami majd lehet érthető lesz. De mondhatod így is, ismeretlenül. Viszont, akkor rohadtul nem érdemeljük meg azt az ítélkezést, amit tőled és a csapatodtól kapunk. Ekkor viszont sajnos el kell mondanom, hogy mekkora egy kis képmutató dög vagy. Ezt szeretnéd? - bújt bele az arcomba.
- Tudom, hogy milyen a ti oldalatok.
- Akkor a második opciót választod - húzta el a száját - Sajnálatos. - fordult el tőlem és a barátaimra nézett, majd elindult feléjük.
- Várj! - szóltam utána.
- Meggondoltad magad?- mosolygott rám.
- Csak mondd, hogy hol és mikor.
- Tudod, hol vannak a Lackers tónál lévő faházak, ugye? - bólintottam - Szuper. A hatost keresd.
- Mikor? - sóhajtottam.
- Ma.
- Hétköznap van.
- És? Talán baj? - támasztotta meg az állát.
- Nem. Hánykor?
- Hét. Ott kell lenned három óra hosszát, aztán elmehetsz. Semmire sem fogunk kényszeríteni. Nem vagyunk barbárok. Csak légy ott. Ennyi! - rántotta meg a vállát.
- Utána abbahagyod? Meg a társaságod is?
- A többiek titoktartását nem garantálhatom, de a sajátomét igen.
- Rendben.
- Ha, mégse - szakítottam félbe.
- Mondtam. Ott leszek. - mondtam magabiztosan, majd otthagytam.
*Aaron szemszöge*
Miután Zoe elment, semmi kedvem nem volt iskolába menni. Egyrészről, annak a lánynak valami hihetetlen tehetsége van a szexhez, másrészről pedig minek mentem volna. Felesleges lett volna kapkodnom. Mire kivergődtem az ágyból már mindenki elment otthonról. Boxerben lementem a konyhába, megreggeliztem, filmet néztem, majd rendeltem egy pizzát. Utána lezuhanyoztam és felöltöztem. Daniel írt egy sms-t, hogy ma bulit tart a faházukban, nem meglepő. Beállítottam hajam, levettem a konyhaszekrényről egy üveg vodkát, majd felhívtam Bratt-tet, hogy jöjjön értem. Nem kellett sokat várnom rá.
- Sziasztok! - köszöntem, mikor beültem. Elül Bratt ült Ashley-vel, nem értettem mi ez a nagy összetartás. Megdugta párszor, de hova a nagy kötődés? Hátul Peggy ült Zoe-val. Zoe szerencsére nem figyelt rám, ezek szerint neki sem jelentett semmit az éjszaka. Ennek örültem, nem kell a felesleges bonyodalom.
- Hallottad, hogy lesz egy meglepetés vendég? - fordult felém Peggy.
- Milyen vendég? - húztam fel a szemöldököm
- Valamilyen csaj - mondta közömbösen Zoe.
- Kicsoda? - Peggy csak meghúzta a vállát - Legalább meghúzható példány? - ütögettem meg Bratt vállát.
- Nem tudom, Aaron. Annyit tudunk, amennyit te. Ne kérdezősködj már! -láttam a visszapillantóban, ahogy megforgatta a szemét. Inkább hagyom a beszélgetést a faházig.
************
A faházban még nem szólt a zene, de Daniel a fényekből ítélve már ott volt. Nem az ő faházuk volt a legnagyobb, de nem is a legkisebb. Nem volt emeletes, de volt egy nagy terasza, meg fákkal teli udvara. Bementünk a faházba. A lányok mentek elől, mi pedig Bratt-tel utánuk. Nem hallottam beszélgetést, valószínűleg még nem ért ide az ismeretlen.
- Császtok! - fogott velünk kezet Daniel.
- Csá! - viszonoztam a kézfogást - Na, milyen csajt hoztál? - kacsintottam rá.
- Legalább leesett, hogy csaj az illető. Egyébként titok, bár szerintem nem jön.
- Érthető. Én is hanyagolnám a veled való "randit". - mutatott idézőjelet az ujjaival Peggy.
- Vicces. Mrs. AIDS. - fintorodott rá.
- Merre van a pia? - nézett körbe Ashley.
- A konyhában. Behoznád? - mutatott a konyha felé.
- Naná! - vigyorgott, majd beugrált a konyhába. Leültünk a kanapéra és iszogatni kezdtünk, hamarosan máz zenét is kapcsolt valaki. Ash és Bratt egymáshoz simulva táncoltak, Peggy és Zoe szintén. Töltöttem magamnak egy pohár whisky-t, majd kisétáltam vele az udvarra és elszívtam mellette egy szál cigit. Kint álltam, mikor kocsi nyikorgását hallottam, majd csoszogást. Ő lehet az ismeretlen. Hamarosan nyílt a kapu és egy ismerős lány sétált felém.
- Te meg mi a francot keresel itt? - förmedtem Missyre. Egy fekete farmerben volt és egy V kivágású piros pólóban. Nem volt kihívó, csak simán a csinos kategória. A felsője kiemelte a haja aljánál lévő vörös tincseket.
- Én sem vagyok itt szívesen. -állt meg előttem és karba tette a kezét.
- Akkor minek vagy itt? - húztam össze a szemöldököm és leültem egy faszékre.
- Mert megzsarolt, Daniel.
- Mit csinált? - nevettem el magam - Ezt nem mondhatod komolyan.
- Halálosan komolyan mondom. Szerencse, hogy nem volt ott az öcséd. - sóhajtott - Most pedig, ha megbocsájtasz, megmutatom, hogy itt vagyok, aztán megyek.
- Ülj le! - rúgtam hozzá közelebb az egyik széket.
- Megmutatom, hogy itt vagyok, aztán megyek. - mondta határozottan, majd faképnél hagyott. Nem semmi. Elnyomtam a cigit, majd követtem. Mikor beértem mindenki csodálkozva nézte, kivéve Danielt. Az ő arcára a részeg vigyora ült ki. Kikapcsolta a zenét, majd odasétált Missy-hez. Figyeltem Csillámhercegnőt, de ő meg sem rendült.
- Itt vagyok. - mondta mogorván.
- Tényleg? - nevette el magát - Nos, emlékszel a kikötésekre.
- Mit keres itt? - jött közelebb Ashley.
- Ezt én is tudni akarom, Daniel - mondtam hangosabban.
- Talán engedélyt kellet volna kérnem? -fordult meg maga körül. Mindenki Danielt és Missyt bámulta, senki sem értette a helyzetet.
- Eljöttem. Ezt kérted. Most megyek. - mondta továbbra is határozottan. Nem hallottam a hangján a rémület, vagy a zavar jeleit.
- Itt maradsz, pontosan három óra hosszáig. Ez volt a feltétel, te is tudod. Különben mindenki megtudja, mekkora egy kis hazug picsa vagy - mutatott egyenesen Missyre.
- Tényleg megzsaroltad? Hülye vagy? - kiabáltam Danielre.
- Te nem vagy normális, ember! - kiabált már Ashley is. Közelebb akart menni Danielhez, de Bratt visszahúzta.
- Ez az én dolgom! - kiabált már Daniel is.
- Maradok. - jelentette ki Missy.
- Mi? - jött már közelebb Peggy is.
- Nagyon helyes. Mindenki érdemel egy esélyt, ahogyan mi is. - tárta ki a kezét ismét Daniel - Valaki visszakapcsolná a zenét? Igyál csak! - mutatott a piával megrakott asztalra, majd elsétált. Ezután újból felszólalt a zene, mindenki folytatta, amit abbahagyott, kivéve engem. Missy megfordult, egyenesen a szemembe nézett, majd kisétált. Megzsarolták. Hogy lehet ilyen erős?
Mérgemben odamentem Danielhez és ordibálni kezdtem vele.
- Hogy lehetsz, ekkora rohadék? Tudod, hogy mit tettek vele, erre megzsarolod? Normális vagy?
- Azt hittem, hogy te is ezt akarod. Ő Chad barátnője! - köpte ki az öcsém nevét.
- Ezzel nem ártasz Chadnek, csak neki! - ordítottam rá.
- Holnap megköszönöd - bökött a mellkasomra.
- Nem fogom megköszönni, Daniel. Örülj, ha neked fogok köszönni. Remélem felfogtad, amit mondtam - ordibáltam még erőteljesebben, löktem rajta egyet, majd ott hagytam. Ez az egész nekem is túl sok volt. Pedig nekem a határ a csillagos ég, de úgy látszik, ebben az esetben nem.
Kimentem a bejárati ajtón, ahol megláttam az egyik széken ülve Missyt. A tavat körülvevő fákat nézte és valami kellemes ütemű dalt dúdolt. Olyan volt, mintha nem is vele történt volna meg az, ami. Odamentem hozzá, majd én is leültem mellé.
- Nem kell itt maradnod. Nem fog tenni semmit, csak a szája nagy.
- Nem kockáztathatok. - ingatta meg a fejét, majd a szemembe nézett - A barátaim előtt mondani kezdte, elmondott volna mindent, ha ezt nem ígérem meg. Maradnom kell.
- Beszéltem vele. Nem fog mondani semmit - vettem elő egy szál cigit a pálmafás gyújtómmal. Kéne vennem valami jobbat, ez elég gagyi. A számba raktam, majd meggyújtottam.
- Honnan tudjam, hogy nem hazudsz? Csak ártani akarsz - láttam az arcán, hogy mennyire hibáztat.
- Ígérem, Csillámhercegnő. Az apámra, esküszöm. - mondtam ki nehezen.
- Akkor tényleg igazat mondasz - halvány mosoly futott át az arcán - Tudom, hogy sokat jelentett neked.
- Mit tudhat, Chad? - fújtam ki a számból a füstöt.
- Az anyukád mondta. Chad sosem beszél rólad.
- Soha? - húztam fel a szemöldököm, ő csak megingatta a fejét - Nahát! - nevettem el magam - Én legalább panaszkodok róla.
- Sejtettem - ő is elnevette magát - Miért segítesz nekem?
- Miért olyan fontos, hogy mit gondolnak rólad? - szívtam mélyet.
- Mellettem állnak. Nem akarom elveszíteni őket, pláne nem Chad-et. Visszatérve a kérdésemre - félbeszakítottam.
- Nem vagy olyan, mint ők. - hajoltam hozzá közelebb - De, ezt te is tudod. Nem jelentesz nekik, annyit, amennyit ők neked.
- Ez hülyeség - mosolyodott el, de tartotta velem a szemkontaktust.
- Ha megtudnák rólad az igazat, akkor szóba sem állnának veled, nem?
- De. Viszont - félbeszakítottam.
- Nem fogadják el az igazi éned. Szerintem az sem lehet rossz ember. Legalábbis nem, annyira, mint mi. Ami pedig pénteken történt - gondoltam itt az erőszakra - Azt bármilyen arra sétáló lánnyal megtették volna, mert gusztustalan férgek. Fogadjon el úgy, ahogy vagy! Ha meg nem, akkor rossz döntést hozott - húztam meg alig láthatóan a vállam.
- Miért vagy ilyen kedves? - mosolygott rám.
- Mert nem vagy olyan, mint ők - mutattam a távolba - Sem, pedig ők - mutattam a házra. Elnevette magát.
- Akkor milyen vagyok?
- Remélem, hogy ezentúl már önmagad.
- Haza kellene mennem. Köszönöm, Aaron! - mosolygott rám ismét, majd felállt és elsétált. Néztem a távolodó alakját, hallgattam egyre halkuló lépteit és rajta kezdtem gondolkodni. Annyira érdekli, hogy mit gondolnak róla mások, hogy ő maga talán már nem is boldog. Ez egyszerűen röhejes.
Egy gyújtó kattanását hallottam, majd egy mély női sóhajt. Körülnéztem, mikor megláttam Ash-t egy közeli fának dűlve.
- Mióta állsz itt? - kérdeztem tőle.
- Pár perce. Ha az érdekel, hogy hallottam e a beszélgetéseteket, akkor igen - jött közelebb, majd lehuppant a mellettem lévő faszékre.
- Nem illik közéjük. - döntöttem hátra a fejem és figyeltem, ahogy a kifújt füst eltűnik a levegőben.
- Lehet - igazította meg a nyakláncát - De, ahogy mondtad Aaron, közénk sem.
- Akkor?
- Milyenek gondolsz minket és őket? - hamuzta le cigijét.
- Őszintén? - vigyorogtam rá.
- Teljesen őszintén.
- Hogy találtunk egymásra, Ash? Mind olyanok voltunk, mint az elveszett kiskutyák. De együtt egy falka vagyunk, összetartóak és erősek. Ők pedig - dörzsöltem meg a homlokom szabad kezemmel. Nem találtam szavakat.
- Daniel szerint képmutatók. - oltotta el a cigijét.
- Chad nem az. Mindig ilyen volt, amilyen. Nem tudna változni.
- De Missy - mutatott a kapu felé, majd felállt - Ő, tényleg képmutató. Amit te látsz belőle Chad mellett, az nem ő. Szerintem még egy kis darabja sem az igazi énjének. Lehet a veled való lelkizés rá is ébresztette, erre. - vigyorodott el gúnyosan.
- Én nem szoktam lelkizni. - vágtam hozzá a csikkem, de elugrott előle.
Egy gyújtó kattanását hallottam, majd egy mély női sóhajt. Körülnéztem, mikor megláttam Ash-t egy közeli fának dűlve.
- Mióta állsz itt? - kérdeztem tőle.
- Pár perce. Ha az érdekel, hogy hallottam e a beszélgetéseteket, akkor igen - jött közelebb, majd lehuppant a mellettem lévő faszékre.
- Nem illik közéjük. - döntöttem hátra a fejem és figyeltem, ahogy a kifújt füst eltűnik a levegőben.
- Lehet - igazította meg a nyakláncát - De, ahogy mondtad Aaron, közénk sem.
- Akkor?
- Milyenek gondolsz minket és őket? - hamuzta le cigijét.
- Őszintén? - vigyorogtam rá.
- Teljesen őszintén.
- Hogy találtunk egymásra, Ash? Mind olyanok voltunk, mint az elveszett kiskutyák. De együtt egy falka vagyunk, összetartóak és erősek. Ők pedig - dörzsöltem meg a homlokom szabad kezemmel. Nem találtam szavakat.
- Daniel szerint képmutatók. - oltotta el a cigijét.
- Chad nem az. Mindig ilyen volt, amilyen. Nem tudna változni.
- De Missy - mutatott a kapu felé, majd felállt - Ő, tényleg képmutató. Amit te látsz belőle Chad mellett, az nem ő. Szerintem még egy kis darabja sem az igazi énjének. Lehet a veled való lelkizés rá is ébresztette, erre. - vigyorodott el gúnyosan.
- Én nem szoktam lelkizni. - vágtam hozzá a csikkem, de elugrott előle.
Írta: Flora R. Grande
